|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. KARÁCSONY
|
|
Hitélet és irodalom – „Dolgaim elől rejtegetlek” (3.)
Ez
alapos tanulmányoknak számíthat a költővé éréshez, a mesterségbeli
tudás elsajátításához-csiszolgatásához, különösen Attila esetében
(magam is költőféleként hadd szólítsam ilyen bizalmasan). E mostani
versének finoman megválasztott jelzőit, plasztikus képalkotását
tekintve igazolódni érezhetjük ezt, kész költővé avatva őt - annak
ellenére, hogy itt-ott megérezzük a sorok fölött lebegő
túlfokozottságot, kamaszos pátoszt.
Legalább húsz fok hideg van,
ezzel a tárgyszerű közléssel indul a vers. Visszalapozva egyet Összes
Versei kötetében, felfedezhetjük, hogy e sor hosszasan foglalkoztatta a
költőt. Szintén 1923 decemberében, "két verssel korábban" született cím
nélküli versének kezdősora is ez: Legalább 20 fok hideg van.
E költőileg kevésbé sikerült, központozás nélküli, terjedelmesebb mű a
téli fagy leírására szorítkozik, a karácsonyról még nem esik szó. Mégis
bízvást tekinthetjük a Karácsony című vers előtanulmányának, hiszen a
kezdő soron kívül három teljes sort is átemelt az utóbbiba: Jó most ahol nem vágtak ablakot / Fa nélkül is befűl az emberektől / De hová teszik majd a muskátlikat.
Hanem érdemes kicsit részletesebben is áttekintenünk, miként változott
József Attila látószöge (hangulata?) a két vers megírása közötti néhány
nap során. Karácsonykor azt írja: Szelek és emberek énekelnek, illetve Meleg magvető hitünkről/ Komolyan gondolkodnak a földek. Az előtanulmányban viszont az áll: Nekem csak meleg kellene / Hideg van és beszélek a szélnek. Karácsonykor Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég - a korábbi versben Az ég olyan mint a megfagyott vér. Karácsonykor az újszülött rügyező ágakkal / Lángot rak a fázó homlokok mögé - advent idején viszont a
fagy bőrebbig borotválja / A vak koldus meg a gyerek arcát, s Aki fázik
melegedni akar / Minket nem éget halálra a láng / Csak a hideg
sorvaszthat össze.
Egy váratlan felfedezés - karácsonyi ajándékként - elém tárja a XX.
század lélektanának egy apró részletét. József Attila 1923 karácsonyán
azt írja: Az uccák biztos szerelemmel / Siető szíveket vezetnek. Tizenöt esztendővel később, 1938-ban, alig tizenhárom hónappal Attila halála után Márai Sándor így fogalmaz egy hírlapi cikkében: Megint karácsony délutánja van, a sötétedő utcára már csak azok sietnek, akiknek nincsen otthonuk.
Attila biztos szerelemmel szíveket vezető utcái az első világháború és
Trianon után kerültek versbe. (De hát nincsenek-e sokkal fontosabb
örömei-bánatai egy tizennyolc éves fiúnak, mint Trianon ürügyén a
nemzet sorsáról tépelődni?) Márai otthontalanok járta, sötét utcái
pedig a második világháború előestéjén, az első bécsi döntés (1938.
november 2.), vagyis Felvidék egy részének visszacsatolása után, a
revíziós politika kockázatai közepette köszönnek ránk. (De hát mi
fontosabb öröme-bánata lehetne egy harmincnyolc éves közéleti
férfiembernek, mint a nemzet és a kultúra sorsáról töprengeni?)
|
|
|
