|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. FEBRUÁR
|
|
Pilinszky János: Balázsolásra
Február
3-án Szent Balázs ünnepe. Sokaknak már csak gyermekkori emlékük van
róla, mert ugyan – mondja a kételkedés – megvédhet-e valakit a
toroknyavalyától a kétkarú gyertya fényében osztott áldás? S kik így
gondolkodnak anélkül, hogy érzéseiket közelebbről megfogalmaznák,
leginkább a babonák vagy legjobb esetben a „ránk ragadt szokások” közé
sorolják.
De vajon babonás-e a hívő, vagy csak egyszerű szokásnak tesz eleget,
aki ezen a napon az oltár elé járul, s a hajdani szent püspök mennyei
közbenjárásáért könyörög az arcába világító gyertyafényben?
Érdemes ezzel kapcsolatban eltűnődnünk Isten és ember viszonyán.
Közvetlen, sőt a legközvetlenebb viszony ez, mégse a szokásos
értelemben. Szeretném ezt mindjárt egy hasonlattal megvilágítani. Ha én
egy nagy írót személyesen fölkeresek, akkor a közvetlen kapcsolat
hétköznapi értelmében társaloghatok vele. De ha valódi szavára vagyok
kíváncsi, azaz ha valódi kapcsolatot kívánok teremteni vele, akkor
műveit fogom elolvasni. Ezekben valódi lényegével találkozom, s a
legbensőségesebb fokon. Közvetlen kérdéseimre, aktuális bajaimra művén
keresztül nem reflektál ugyan, de életem egészéhez, benső, mindenre
kiható magjához csakis alkotásain keresztül tud hozzáférkőzni. S
mennyivel inkább érvényes ez Istennel való kapcsolatunkra! Annak
személyes természetére! Oly beszélgetés ez, melynek a csend a nyelve. S
épp ily csendesek Isten tettei és adományai. Aki kér, az kap. De ki
hallja meg a csend válaszát? És ki veszi észre mindent felülmúló
ajándékait?
Aki hívő a Balázs-gyertyák fényébe térdepel, még ha arra kérné is Szent
Balázs közbenjárását, szíve legmélyén, legvégül mégse a „közvetlen
csodára” számít. Annál szinte többet és mélyebbet remél: a szent
közbenjárását Istennél. Legvégül tehát Istenre bízza kérését magát is.
Igen, aki a Balázs-áldást magára veszi, Isten végső irgalmába vetett
bizalmának adja tanújelét. Nem szokás és nem is babona, hanem Isten
irgalmába vetett végső, s nagyon is felnőtt bizalmunk megvallására szép
alkalom hát a szent ünnepén az oltárrács elé térdelnünk.
Új Ember, 1961.
január
|
|
|
