|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009.
SZEPTEMBER
|
|
Olvasói levelek: Postahivatalban történt
A
minap a postán csekken feladtam egy adományt az egyik egyházi
alapítványra. Az ablak mögött ülő hölgy hangosan felolvasta a
számlatulajdonos alapítvány nevét, majd tett egy trágár megjegyzést.
Ott helyben annyira megdöbbentem, hogy egy szót se tudtam szólni, csak
fogtam a feladóvevényt, és elléptem az ablaktól. Később gondolkodtam el
azon, mi mindent lehetett volna válaszolni. Például:
Felháborodva: Válogassa meg a szavait, nem a kocsmában van!
Kioktatva: Tanuljon jó modort, ha már ügyfelekkel foglalkozik!
Magyarázólak: Hölgyem, én se cigarettára, se alkoholra, se benzinre nem
költök, nekem más dolgok a fontosak.
Érzelmesen: Tudja, én annyit kaptam az Egyháztól lelkiekben, hogy ezzel
próbálok valamit viszonozni.
Sajnálkozva: Szegénykém! Sok baja lehet az életben, ha ilyen a stílusa.
Könnyedén: Olvasson több szépirodalmat, hogy jobb szókincse legyen!
Ironikusan: Nem érzi jól magát? Hívjak mentőt?
Humorosan (énekelve): Hej, te bunkócska, te drága!
Aztán, az jutott eszembe, hogy ez a megnyilvánulás az utóbbi hatvan év
tudatromboló tevékenységének a következménye. Milyen jó lenne egy
intelligensebb országban élni, ahol ilyen megjegyzés nem hangozhat el
egy postahivatalban, az egyházra vonatkoztatva, pedig különösen nem! De
ezt a gondolatot azonnal elhessegettem. Ha a jó Isten idetelepített
engem, azzal valami célja volt.
|
|
|
