|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009. HÚSVÉT
|
|
Fekete István: Feltámadás
Felvette puskáját, és szó
nélkül bebújt a sűrűbe. Kicsit bántott a
lelkiismeret, mert jóban-rosszban együtt voltunk mindig, de
aztán arra gondoltam, hogy inkább megszedem az
ibolyát, s akkor szent lesz a béke. Hogy Pacolai
hiába nyúzza magát, abban biztos voltam.
Talán felver valamit, de meglőni…? A domboldalra
odasütött a nap, a völgyek párás
messzeségbe mélyültek, és egy-egy méh
is eldongott mellettem, amikor az álmodozó
csendességbe Pacolai puskája gorombán
belevágott. De ekkor már láttam is a
szalonkát, amint puha forgással kiesett a
tisztásra.
- Vigyázz! Látod?
- Látom. Itt van már a kezemben…
Pacolai nem szólt semmit, de tovább zihált, mint
egy mozdony, és amikor előjött a húzás előtt
pár perccel: össze volt tépve, és folyt
róla a víz.
- Huj, de kutya meleg van!
- Vedd fel, Pac, a kabátod, mert megfázol!
Oda se hallgatott, pedig hűvös szél csapott végig az
erdőn, és a csalitok még téli hangon zizegtek.
- Láttad azt a lövést?
- Szép volt. Én pedig szedtem neked ibolyát.
- Na – érzékenyült el barátom –
ha megint katonák leszünk, előterjesztelek
kinevezésre…
Aztán felálltunk régi helyünkön.
Pacolainak hallatlan szerencséje volt aznap este. Amíg
én egyet hibáztam, ő hármat lőtt, és amikor
összejöttünk, négy szalonka
himbálódzott aggatóján.
- Csak legalább azt az egyet meglőtted volna!
- Nem baj, Pac, de vedd fel a kabátod, mert agyonfázol.
- Persze – csapott a homlokára –, nem tudtam,
mi a bajom. Hát fázom! De kinek jut ilyenkor
eszébe?
|
|
|
