1948-ban a katolikus iskolák államosítása előtt az Egyház tiltakozott. Mindszenty bíborossal az élen az egész ország egy szívvel-lélekkel igyekezett iskoláinkat megtartani. Mindszenty hercegprímás úr rendeletére Lénárd Ödön piarista atya az Actio Catholica titkára megszervezte, hogy Budapesten lehetőleg minden postaládába eljusson egy tiltakozó levél. Ebben segítettem három kurzustársammal.
Az ÁVÓ ezt megtudta. Lénárd atyát letartóztatta, minket négyünket pedig hosszas kihallgatások után, mint súlyos bűnügy elkövetőit a Markó utcába idéztek. Egyenként szólítottak be a tárgyaló terembe. Mikor rám került a sor, bent egy hetyke vérbíró, Olty Vilmos fogadott. Ő már akkor sok embert ártatlanul halálra ítélt, később a Hercegprímás urat is elítélte. Fennhangon, utálatosan tette fel a kérdéseit, majd négyünket, Lénárd atyával elmarasztalt.
Pappá szentelésem után, szinte azonnal kórházlelkész lettem és sorra látogattam a betegeket. Amit most írok, sokkal később, két évvel ezelőtt történt: kórházlátogatásom során az egyik kórteremben egy nagyon idős ember aludt. Mert nagy betegnek ítéltem, melléültem, megfogtam a kezét, és szelíden bemutatkoztam, hogy Lajos atya vagyok. Erre ő nagyon „felizgult”, felült, majd segítségemmel felállt. Igen nagy izgalommal valami olyanokat beszélt, hogy ő valamit nem jól tett, hogy ő sokaknak ártott, embereket ítélt el. Én ekkor felindulva azt mondtam neki, hogy velem is igen méltánytalanul bántak, sokszor megaláztak és elítéltek. Ekkor hirtelen ezt a kérdést tette fel nekem: „Mondja, mi a véleménye Olty Vilmosról?” Erre én fölhevülve, indulatosan ezt mondtam: „Ő egy vérbíró, halálra ítélt sokakat, elítélte az én drága Mindszenty atyámat, nemzetemet, engem”. Ekkor szinte összerogyva ezt mondta: „Ne mondja, hogy vérbíró, mert én vagyok Olty Vilmos. Kérem, könyörüljön.” Szinte a földbe gyökerezett a lábam, a szívem hevesen vert. Ő pedig a nyakamba roskadt és nagyon sírt. Én ekkor feloldoztam és a szent kenetet is feladtam neki. Mikor elköszöntem tőle könnyekkel teli szemmel és hevesen verő szívvel ezt kérdezte remegő hangon: „Akkor nyugodt lehetek?” Én megsimogattam arcát és remegve csak ennyit mondtam neki: „Igen, minden rendben van, az irgalmas Jézus megbocsátott Önnek”.
Máig meghatódva szemlélem e nagy titkot. Íme itt is „győzött Júda Oroszlánja”.
Hiszen ő a bűnösökért halt meg. Abban is biztos vagyok, hogy az Olty Vilmos vérbíró által elítélt Bíboros Óriás eszközölte ki ezt a páratlan megtérést a megbocsátó, ellenségeiért közbenjáró szeretetével.