|
|
|
Nagyböjti gondolatok 2016 - március 9.
Hogy alakult ki a rózsafüzér?
|
A
Miatyánk imádkozását az evangéliumok tanúsága szerint maga Jézus
tanította meg a tanítványainak (Lk 11,2-4). Ezért lett a kereszténység
legfontosabb, csoportalkotó és azonosságteremtő, állandó szövegű
alapimája, amelynek használata már az őskeresztény egyházban is
általános volt. Egyéni kegyességi gyakorlatként való ismétlése a IV.
századtól ismert. Az ősegyház imarendje ezidőben templomi imaórákkal is
bővült, önkéntes imádkozók szervezésében. Ekkor alakult ki a kórusban,
felváltva végzett zsoltározás, a 150 zsoltár közösségben való
imádkozása.
A
rózsafüzér eredete a IX. századi Írországba vezethető vissza. Abban az időben a 150
zsoltárt tartalmazó Zsoltárok könyve nagyon fontos imakönyv volt a
szerzetesek körében. A szerzetesek és a papi klérus tagjai is, órákon
keresztül recitálták vagy kántálták ezeket a zsoltárokat (ez fontos
szerepet játszott a zsolozsma kialakulásában is). A kolostor környékén
élő emberek csodálták és tisztelték ezt az állhatatos imádkozási
szokást, de mivel sem olvasni nem tudtak, sem megjegyezni a hosszú
zsoltárokat, így bánatukra, ők nem gyakorolhatták ezt az imaformát.
Egy ír szerzetes indítványozta a kolostor környékén élő embereknek,
hogy imádkozhatnának a 150 zsoltár helyett 150 Miatyánkot, s hogy
számolni tudják az imákat, tegyenek egy erszénybe 150 kavicsot. Ezt az
imamódszert már Remete Szent Pál is alkalmazta (419-ben). Később egy
kötélre kötöttek 150 vagy 50 (a 150 egyharmadát) csomót, és ezt
használták a számolásra. Végül egy kis zsinór terjedt el, melyre 50
darab kisebb fadarabot kötöttek rá.
Damiáni
Szent Péter említést tesz arról, hogy ehhez az imaformához
elkezdték hozzáadni az Angyali üdvözletet (Lk 1,28). Nemsokára az
Angyali üdvözlet átveszi az 50 Miatyánk helyét, illetve a két imádságot
egyesítették. Az Ave Maria leglelkesebb támogatója a ciszterci rendet
alapító Clairvaux-i Szent Bernát (1090-1153) volt. Legendája szerint 50
Üdvözlégy elimádkozása után úgy érezte, hogy ajkán 50, koszorúvá fonódó
rózsa nyílt ki, melyet tisztelete jeléül a Szűzanya fejére helyezett.
Néhány középkori teológus a 150 zsoltárt Jézus Krisztus életének,
halálának és feltámadásának elfátyolozott titkainak tartotta.
Összeállították ennek megfelelően "A mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus
Krisztus zsoltároskönyvé"-t. Ez 150, Jézus tiszteletére szóló
dicséretet tartalmazott. Nemsokára Máriának is állítottak össze egy
ilyen zsoltárkönyvet, de 150 dicséret helyett 50 dicséretet számoltak.
Ezt a százötvenes változatot a 150 zsoltárra emlékezve Mária
zsoltároskönyvének (Psalterium Beatae Mariae Virginis), az ötvenes
változatot rosarium-nak nevezték, vagyis Mária rózsakoronájának.
A titkokat latinul clausulának nevezték, mert ezek zárták le az
Üdvözlégy imáját.
1213-ban, az albiak elleni harcban megjelent a Szűzanya Szent Domonkosnak (1170-1221), és mint új és
hathatós fegyvert ajánlotta neki a rózsafüzért és kérte, hogy az
Üdvözlégyet
imádkozzák 150-szer a Miatyánk helyett. Domonkos "feléleszti és
elterjeszti" rendjében és a rendhez közelállók között a rózsafüzért.
Ezért a domonkosokkal van összekapcsolva a rózsafüzér terjesztése. Ezt
Alanus de Rupe, egy domonkos szerzetes a XV. században említi
először. Akkoriban tehát a rózsafüzér 150 Üdvözlégyből állt, de az
Üdvözlégynek csak az első, szentírási részét mondták.
A
XIII. század első felében egy ciszterci szerzetes, Stephanus de Sallay
állított először párhuzamba egy Mária tizenöt öröméről készült
elmélkedési sort az Ave Mariák sorozatos mondásával. Az azonos
szerkezetű elmélkedéseket háromszor öt csoportba állította és
imádságokkal választotta el. Az elmélkedésekben a bevezetőt követte
Mária örömének megnevezése és a Máriához szóló imádság, a befejezésben
az Üdvözlégy köszöntő szavai álltak Jézus nevének elhangzásáig.
Kalkari
Henrik (1328-1408) karthausi szerzetes a XIV. század végén azt
ajánlotta, hogy a könnyebb érthetőség kedvéért mindenki által ismert
imával, a Miatyánkkal válasszanak el egymástól 10 Üdvözlégyet. A
legenda szerint egy másik szerzetes, a karthausi Aeger magától a
Boldogságos Szűztől egy jelenésben tanulta meg, hogy tíz Üdvözlégy után
kell egy Miatyánkot mondania és erre a híveket is tanítania kell.
IV.
Orbán pápa 1261-ben hozzáadta „Jézus” nevét, és ez alkalmat adott a XV.
században a Rajna völgyi karthauzi szerzeteseknek, hogy minden egyes
Üdvözlégyhez hozzáadjanak egy titkot Jézus életéből, amin aztán
elmélkedni, szemlélődni tudtak. Többnyire csak 50 Üdvözlégyet mondtak,
és így 50 titkot soroltak fel; de vannak olyan listák is, amelyek 150
titkot tartalmaznak. Mindez a XV. század elején (1409–1415)
történhetett a Rajna völgyi karthauzi kolostorokban, mint pl. Trier,
Mainz, Köln, Strassburg. Úgy tűnik, hogy a titkoknak első ilyen
sorozata a karthauzi Esseni Adolf műve, akit élénken befolyásolt a
kornak Devotio modernája, valamint a tanítványáé, Porosz Domonkosé, aki
valószínűleg több ilyen sorozatnak a szerzője.
1400-1500 között a 150 Üdvözlégyhez tartozó gondolatokat fametszeteken
is ábrázolták. Ez azonban a képek nagy száma miatt a gyakorlatban nem
vált be. Így a képes rózsafüzér megrövidült, és egy kép - Jézus
életének, halálának és feltámadásának valamelyik titka - egy Miatyánk
alá tartozott, ahogy ma is tartozik.
Valamivel később Alanus de Rupe - másnéven Alain de la Roche -,
domonkos szerzetes az észak-franciaországi Douais városában 1470-ben
megalapította a "Fraternitas psalterii"-t, azaz a "Mária
Zsoltároskönyvének Társulata"-t, amely nagyban hozzájárult
ennek az ájtatosságnak az elterjedéséhez. A tagok kötelezték magukat,
hogy hetente hátom nap 15 Miatyánkot és 150 Üdvözlégyet mondanak.
Alanus de Rupe útmutatása szerint 1475 Kisasszony napján Jakob Sprenger
domonkos perjel Kölnben hozta létre a következő társulatot, amely hat
év múlva már százezer tagot számlált. Ezt követték a lisszaboni, ulmi
és frankfurti fíliák, amelyek működését és a domonkosok lelki
irányítását IV. Sixtus pápa 1479-ben hagyta jóvá.
Az üdvözlégy második része (Asszonyunk, Szűz Mária...) csak később lett
része az imádságnak V. Szent Piusz pápa szorgalmazására, aki maga is
domonkos volt, és aki hivatalosan jóváhagyta a rózsafüzért (1568), és
terjesztette annak imádkozását. Ő vezette be az ünnepet „Győzedelmes
Nagyasszonyunk” tiszteletére 1572. október 7-én, mivel 1571-ben ezen a
napon szenvedett vereséget a török hajóhad Lepantónál a
rózsafüzér-imahadjárat eredményeként. Az ünnep nevét XIII. Gergely pápa
1573-ban megváltoztatta a „Rózsafüzér Királynője” címére.
A Dicsőség és az Apostoli hitvallás, valamint az 5 tizedet megelőző 3
Üdvözlégy az isteni erényekkel kapcsolatban, a tridenti zsinat után, a
XVI. században került hozzá. A rózsafüzér titkainak számát is
lecsökkentették 15-re, vagyis minden tizednek egyetlen titka van. A
karthauzi szerzetesek a rózsafüzérrel követték az őskeresztény pusztai
remeték szokását, akik egy-egy zsoltárt együtt elmondtak, majd csendben
térdelve vagy leborulva azon hosszasan elmélkedtek, és a végén az
elöljáró összefoglalta az egyéni imákat a „zsoltárkollektával”. A
karthauziak elmondták az Üdvözlégy első részét közösen, Jézus nevéhez
hozzáfűzték a megfelelő titkot, és azon hosszasan egyénileg
elmélkedtek, vagy inkább szemlélődtek.
1700 körül Montfort Szent Lajos megírja azt a leggyakoribb titok-csoportot, amelyet ma is használunk.
|
|
|
