|
|
|
Nagyböjti gondolatok 2015 - március 23.
Dr. György Attila: A barátság példája
|
Néhány
évvel ezelőtt történt az egyik előkelő szálloda fényesen kivilágított
termében. Egy előkelő, gazdag ifjú vacsorát adott barátai tiszteletére.
Finom ételek és borok kerültek az asztalra és jó hangulat uralkodott a
vendégek között. A vacsora végén felállt a vendéglátó ifjú és így szólt
a jelenlevőkhöz:
– Kedves barátaim! Azért hívtalak ma össze titeket,
hogy elbúcsúzzam. Azt gondoljátok, hogy gazdag vagyok, pedig tévedtek.
Alig kaptam valamit az atyai örökségből. De mert fiatal vagyok és
előttem az élet, holnap reggel Ausztráliába indulok szerencsét
próbálni. Most pedig jól jegyezzétek meg, amit mondok: mához hét évre
újra itt leszek ebben a teremben. Ha kedvez a szerencse és sikerül
vállalkozásom, akkor mindnyájatokat ünnepi vacsorával és gazdag
ajándékkal várlak. Ha pedig cserbenhagyna a szerencse, akkor is
jöjjetek el és egy szerény vacsorával megvendégellek titeket.
Az
egybegyűlt vendégek lelkesen fogadták a bejelentést és megígérték, hogy
teljesítik barátjuk kívánságát. Elmúlt hét esztendő és az egykori
vendégek levelet kaptak Ausztráliából hazatért barátjuktól: szegényen
utaztam el és nyomorultul tértem vissza. Mielőtt újabb kísérletet
tennék a vagyonszerzésre, szeretnélek viszontlátni titeket. Ezért azt
kérem, hogy teljesítsétek ígéreteteket és holnap este legyetek a
megbeszélt szállodában. Remélem senki sem marad távol a baráti
összejövetelről!
A levelet író ifjú már nyolc napja visszatért
Ausztráliából és súlyos betegen feküdt a szálloda egyik szobájában.
Odakint nagy vagyont szerzett és gazdag emberként tért vissza hazájába.
Sajnos azonban a vagyonszerzés egészségébe került. A levelet most azért
küldte el barátainak, hogy ezzel próbára tegye hűségüket. Már készen
volt a végrendelet is. Vagyonát azok a barátok kapják, akik teljesítik
ígéretüket és a megbeszélt este megjelennek a szállodában. Mindezt
titkárára bízta. A kitűzött nap elérkezett és gazdája képviseletében a
titkár jelent meg a szálloda nagytermében. Kilencet, tízet, tizenkettőt
ütött az óra és nem jött senki. Ekkor derült ki, hogy a sok „jóbarát”
közül egy sem volt igazi barátja a gazdag, de haldokló embernek. Másnap
mindenről beszámolt a titkár főnökének. Szomorúan hallgatta és
megvetően szólt az emberek megbízhatatlanságáról. Összetépte
végrendeletét és egész vagyonát a város árvaházára hagyta.
|
|
|
