|
|
|
Nagyböjti gondolatok 2015 - március 20.
Dr. György Attila: A bálvány
|
A
régi kaldeusok a tüzet, mint istent imádták. Igen nagyra voltak vele és
arra biztatták a szomszédos népeket, hozzák el saját isteneiket és
versenyezzenek, melyik isten az erősebb. Mivel a többi isten fából,
aranyból vagy ezüstből készült, természetes, hogy mindig a tűzisten
lett a győztes.
Meghallotta ezt egy egyiptomi pap és elhatározta,
cselhez folyamodik, hogy leverje és legyőzze a kaldeusok istenét. Volt
egy agyagból készült hatalmas korsója, rajta sok parányi nyílás, hogy
azon keresztül megtisztuljon az iszapos folyóvíz. Az apró lyukakat
teletömte viasszal, aztán a korsót megtöltötte vízzel. A korsó tetejére
egy letört bálványfejet helyezett. Tarka színekkel kifestette a korsót
és elnevezte Canachus istennek.
Eljött a viadal napja. A kaldeusok
vakon bíztak istenükben és biztosak voltak újabb győzelmében. Az
egyiptomi pap pedig beállította korsóját a magasan lobogó tűzbe. És íme
mi történt? A viasz leolvadt a korsóról, a víz kifolyt az apró lyukakon
és eloltotta a tüzet. Az egyiptomiak valósággal őrjöngtek örömükben.
Ujjongó dalba kezdtek: Üdvözlégy Canachus istenünk! Te vagy a
leghatalmasabb, erősebb a kaldeusok tűzistenénél. A félrevezetett nép
ettől kezdve istenként imádta az agyagkorsót.
Mily szánalomra méltók
azok az emberek, akikben hiányzik az igaz hit világossága. A
Déli-tenger szigetein 1818 körül igen szép munkát végeztek a missziós
atyák. Megtért Domáre király is és fölvette a keresztség szentségét.
Mikor az ő szemét is felnyitotta az igaz hit világossága, összeszedte
bálványisteneinek szobrát és Londonba küldte. Hadd lássa a világ,
milyen gyerekes és nevetséges dologban hittek addig, amíg Krisztus
világossága megváltoztatta életüket.
|
|
|
