|
|
Az első
vértanú
Szent István
diákonus
|
A zsidó elöljáróknak feltűnt
István buzgósága és hite: nem
nézték jó szemmel a megfeszített
Jézus hirdetőjét. Hamarosan a főtanács elé
hurcolták, hamis tanúkat béreltek, akik igaztalan
vádakkal illették. A halálos
ítélet eldöntött tény volt. A
megrettent, életéért könyörgő
vádlott helyett azonban egy higgadt, magabiztos férfit
láttak. István nem tagadta meg Jézust.
Büszkén vállalta hitét, ajkait a
Szentlélektől ihletett szavak hagyták el. Bölcsen
felvázolta Jézus üdvtörténetét
és bíráikat szembesítette elkövetett
bűneikkel.
"Amikor ezt
hallották, haragra gyulladtak és fogukat
vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve
fölnézett az égre és látta az Isten
dicsőségét és Jézust az Isten
jobbján. Felkiáltott: "Látom, hogy nyitva az
ég, és az Emberfia ott áll az Isten
jobbján." Erre ordítozni kezdtek, befogták
fülüket s egy akarattal rárontottak,
kivonszolták a városból, és
megkövezték... ...Míg kövezték
Istvánt, így imádkozott: "Uram, Jézus, vedd
magadhoz lelkemet!" Majd térdre esett, és hangosan
felkiáltott: "Uram, ne ródd fel nekik bűnül!"
Ezekkel a szavakkal elszenderült." Ap. Csel 7,54-60.
Így lett István az egyház első
vértanúja.
István életében valóra vált
Jézus jövendölése:
"Amikor
átadnak benneteket a bíróságnak, ne
töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az
órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert
hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke
szól belőletek." Mt. 10,19-20.
|
|
|
