|
|
|
|
Szent Hedvig, a sziléziai herceg-, majd szerzetesnő
|
Bajoroszágban
született 1174-ben. A sziléziai herceg felesége lett. Hét gyermekük
volt. Sokat tett a betegekért és a szegényekért. Életrajzírói
emberszeretetét és szociális érzékenységét emelik ki. Férje halála
utána trebnitzi kolostorba lépett. 1243-ban halt meg, és IV. Kelemen
pápa 1267-ben iktatta a szentek sorába.
Hedvignek sokat kellett szenvednie életében. Hat gyermekét temette el;
férje a gnieznói érsekkel való vitája miatt kiközösítve halt meg.
Unokája, II. Boleszláv, aki "Kegyetlen Boleszláv'' néven ismert a
lengyel történelemben, saját testvérei, kolostorok, papok és saját népe
elleni harcaival és megszámlálhatatlan erőszakos cselekményével
keserítette a környezetét. Az egész vidék feljajdult, amikor
Neumarktban a templomban és a temetőben nyolcszáz embert, férfiakat és
nőket mészároltatott le válogatás nélkül.
Hedvig különös szeretettel volt a szegények és a betegek iránt.
Boroszlóban az ő kezdeményezésére nyitották meg Szilézia első
ispotályát, amelyet a neumarkti leprás otthon követett. A legenda
állandóan emlékeztet arra, hogy akkoriban - rendkívüli módon - Hedvig
saját kezűleg szolgálta ki a szegényeket és a betegeket, maga osztotta
ki az alamizsnát, s csak akkor bízta ezt másra, ha maga már nem
boldogult a sok teendővel.
A szegényekben is Krisztust szolgálta. Ez abban nyilvánult meg, hogy
tizenhárom szegény állandóan volt a környezetében, akikkel egy
asztalnál evett. Ezek a szegények akkor is követték, ha úton volt
férjével az országban, s ha megérkeztek egy várba vagy más
szálláshelyre, először mindig róluk gondoskodott. Nemegyszer a neki
készített finom ételeket tálalta fel nekik. Ezért az udvari emberek
körében elterjedt a mondás: "Inkább vagyok koldus a hercegnő
asztalánál, mint vendég a hercegnél!''
|
|
|
