|
|
|
Móra Ferenc: A gyevi törvény
|
- Ejnye, de fura falu ez a Gyevi, vigye el a markoláb!
- Kivéve a gyevi bírót - kottyantott bele a gazda, de olyan sebesen ám, hogy a királynak megint csak nevetésre szaladt a szája.
- De bizony azt vigye el legelőbb!
-
Márpedig azt nem viszi! - csikorgott ki a sarokból, mint a kenetlen
kerék. S nyomban ki is gurult a szoba közepére egy kis duda formájú
ember, akinek szép nagy szélfogó füle volt, mint a szentesi korsónak, s
azt annál sebesebben mozgatta, minél jobban elfutotta a méreg. -
Gyeviben az a törvény, hogy a bírót mindenből ki kell venni.
- Ejnye, kutya meg a mája! - csodálkozott el a király.
- Hát aztán ki hozta ezt a törvényt?
- A gyevi bíró! - lengette a füleit a dudaember.
- No, szeretném azt a jeles bírót látni! - kacagott a király.
- Hát csak nézzen meg kend - szuszogott a dudaember -, én vagyok a gyevi bíró!
- Hát akkor kendet vigye el a markoláb - mutatott rá a király -, ezt meg Mátyás deák mondja kendnek.
Az lett ebből, hogy a gyevi bíró mindjárt előrikkantotta a kisbírót, és hűvösre tetette a két diákot.
- Ki nem ereszted őket, míg meg nem tanulják a gyevi törvényt!
Ment
is a két diák engedelmesen, de kisvártatva lelkendezve futott vissza a
kisbíró, mutogatva az összeszorított markát, mint az égett sebet.
- Hát te tán parazsat szorongatsz a markodban, hé?! - meresztett nagy szemet a bíró.
- Jobban süt ez még annál is - nyitotta ki a markát a kisbíró. - Ezt küldik a csárdásgazdának a garabonciások.
Vadonatúj
aranyforint volt. Szent László képe az egyik felén, gyűrűs holló a
másikon, addig csak hallomásból tudtak ilyenről Gyeviben. Meg is
szeppent a bíró egy kicsit, hogy mégse lehetnek ezek a deákok valami
csiribiri emberek. Hazamenet a faluháza felé került, bekukucskált a
kulcslyukon a két deákra, de nem csináltak azok semmi különöset.
Papirost szedtek elő a tarisznyából, arra irkáltak-firkáltak; a nagyobb
mondta, a kisebb írta.
- Mégiscsak deákfélék lesznek - nyugodott meg a bíró. - Majd számon veszem, mire pazarolták a mécsest.
Kürtriadásra,
lódobogásra ébredt reggel. Cifra ruhás urak sürögtek-forogtak a háza
előtt, középen a két deák. Fogja az ákombákomos papírt a kisebb, adja
neki a parancsot a nagyobb:
- Olvasd, ispán, olvasd!
- Gyevi derék népét szívébe fogadja a király őfelsége! - olvassa a kisebb deák.
- Kivéve a gyevi bírót! - mondja a nagyobb.
- Nincs köztük tökkel ütött fejű ember.
- Kivéve a gyevi bírót!
- Azért elrendeli a király, hogy Gyeviben többet senki porciót ne fizessen!
- Kivéve a gyevi bírót!
- Minden gyevi ember pünkösd napján az ő vendége legyen!
- Kivéve a gyevi bírót!
- Ezüsttálból aranykanállal egyen!
- Kivéve a gyevi bírót!
- Tíz arany útravalót kapjon! - hajtogatta össze az ispán az írást.
-
Kivéve a gyevi bírót! - mondta rá a király, s odafordult nevetve a
dudaemberhez. - No, gyevi bíró, ugye, hogy jól megtanultam a gyevi
törvényt?
Azzal megsarkantyúzta a lovát, s egyszerre porba veszett a
kíséretével. (A por nem is változott azóta se.) A gyevi bíró pedig
nyekkent egyet, mint a megszúrt duda, betakarta magát a fülével, s
világéletében ki nem bújt többet alóla.
|
|
|
