|
|
|
Jézus arcképe a búzaszemeken
|
Történt
akkor, mikor a Szent Család menekült, hogy egy szántóvető ember akkor
vetette el búzáját. Odaért a Szent Család, de látta Szent József, hogy
porzott a föld a távolban, ahogy Heródes katonái közeledtek. Közel
voltak, Szent József megszólította a szántóvető embert:
- Bújtasson el bennünket valahova!
- Hova bújtassalak, megszomorodott család? Hát látod, erre sehol egy fa, sehol egy bokor, nem tudlak hova elbújtatni!
- Nem bánom én, csak a kis Jézust bújtasd el, mert jönnek a katonák és a kis Jézust megölik!
Akkor a szántóvető a már kiürült, takarmányt tartalmazó zsákot rátette a kis Jézusra.
Nemsokára odaértek a katonák, és megkérdezték a szántóvető embert:
- No, te gazda, merre ment az asszony meg az ember, akivel beszéltél?
- Hát én azt nem láttam, hogy merre mentek - felelte a szántóvető.
- Nem láttad? Hát beszéltél velük!
- Tényleg beszéltem velük, de akkor, mikor ezt a hold búzát elvetettem!
-
Te szerencsétlen - mondta a katona dühösen -, inkább aratnád le a
búzádat, már meg van érve, a kalászokat lengeti a szél, te meg most is
össze-vissza hazudozol! Más már rég learatta a búzáját!
Erre
megfordult a gazda: majdnem tátva maradt a szája: amit akkor vetett el
búzát, azzal Isten olyan csodát tett, hogy a búza nagyra nőtt, nagy
kalászokat lengette a szél, hogy a Szent Család elbújhasson benne.
Akkor a katonák megbeszélték egymást közt, hogy ennek az embernek semmi
esze nincsen, majd továbbmentek. Amikor a katonák már messze jártak, a
Szent Család előjött, megköszönte a szántóvető segítségét és tovább
baktatott az úton.
Azóta Jézus mindig kötődik a búzához, mert ott mentette meg az Úristen az életét. Azóta látható Úrjézus arca a búzaszemeken.
|
|
|
