Názáretben
együtt volt néhány kisfiú és közöttük volt a gyermek Jézus is. Arról
beszélgettek, hogy ha majd felnőnek és hivatást választanak, mik
szeretnének lenni. Az egyik így szólt: „Aranyműves szeretnék lenni és
pompás koronát meg mindenféle arany holmikat készítenék királyoknak.”
Egy másik józanul ezt mondta: „Én pásztor szeretnék lenni, minden nap a
szabad ég alatt legeltetném a juhokat és amikor vihar közeledik,
biztonságos istállóba vezetném őket.” A harmadik katona akart lenni,
vadállatok ellen harcolni és fényes fegyvereket hordozni. A negyedik
kertész szeretett volna lenni: „Az egész földet illatos rózsákkal és
liliomokkal és színes virágokkal akarom beültetni, hogy mindenütt jó
illat legyen.” Az ötödik halász akart lenni és a tengeren hajózni és
minden nap hálót vetni. Csak egy gyermek hallgatott: Jézus. Mindnyájan
ostromolni kezdték: „Mondd el nekünk, mi szeretnél hát te lenni?” –
„Nem mondhatom el nektek” mondta ő. De társai erősködtek, hogy majdani
hivatásáról adjon valamilyen jelet nekik. Végül ezt mondta:
„Mindnyájatok hivatásából lesz valami az enyémben: aranyműves leszek,
és a bölcsesség aranyát fogom kovácsolni. Pásztor leszek, és megkeresem
az eltévedt juhokat. Katona leszek, és harcolni fogok a világ minden
gonoszsága ellen. Kertészként magokat fogok a földbe vetni. Olyan
szeretnék lenni, mint egy széles folyó, hogy megitathassak minden
teremtményt.” Elcsodálkoztak mindezen a fiúk és az egyik ezt kérdezte:
„Honnan fogod majd azt a sok vizet venni?” – Ám ő így válaszolt: „Az a
víz az élő ige lesz, ami megteremtette az eget és a földet.” S amikor
Jézus szavaitól minden fiú elkomolyodott és gondolkodóba esett, így
szólt hozzájuk: „Kövessetek engem az erdőbe, ott megmutatom nektek azt
a fát, amelyből majd trónusomat fogják készíteni.” A mezőkön és
dombokon át az erdőbe vezette őket; ott egy különös fajtájú fa állt,
amilyet a fiúk még sohasem láttak. A gyermek Jézus felvett egy hegyes
követ és a kéregbe egy kicsiny kereszt jelét karcolta bele. „Ez a fa
lesz egykor a trónusom, és róla tekintek majd le Jeruzsálemre.” Amikor
tehát így beszélt, leült a fa lábához és jelezte a fiúknak, hogy
hagyják most egyedül. Barátai csendesen mentek hazafelé és így
beszéltek egymás közt: „Olyan furcsa, amit mondott és mégis, mintha
minden szavában igazság lenne.”
|
