„Uram, ha vét ellenem embertársam, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer? Mondom neked-felelte Jézus-, nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”

Amikor 1984-ben Jerzy Popieluszko plébánost a titkosrendőrök meggyilkolták, egyik paptársa szentmisét mutatott be emlékezetére. A megjelent hívek szívét fájdalom, gyász és harag töltötte meg. Sokan hangosan zokogtak. Amikor elérkezett a Miatyánk imája, a miséző pap megállt ennél a mondatnál: Mi is  megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Arra kérte a jelen lévő híveket, hogy ezt ne csak mondják, hanem igyekezzenek megvalósítani. Sokan ismét sírni kezdtek, majd megismételve ezt a mondatot, tovább imádkoztak.
Azért érdemes ezen elgondolkodnunk, mert sokszor gépiesen imádkozzuk az Úr imáját, de szavaink mögül hiányzik a tettek aranyfedezete. Az is megtörténik, hogy valaki bűnei bocsánatát kéri, de nem hajlandó megbocsátani felebarátjának. Csodálkozik, ha a gyóntató pap ilyen esetben nem adhat feloldozást. Az evangélium igazi örömhíre éppen az, hogy kinyilvánítja Isten végtelen irgalmát, megbocsátó szeretetét. Minél inkább gyakoroljuk tehát az ellenségeinknek nyújtott megbocsátást, annál inkább közeledünk Isten szeretetéhez.
A jézusi példabeszéd arra is válaszol, hogy mi a legfőbb indítéka megbocsátási kötelezettségünknek. Egyszerűen az a körülmény, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, akik gyakran rászolgálunk Isten és embertársaink megbocsátó szeretetére. Ha futólagosan áttekintjük emberi történelmünket, szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a gyűlölet, a bosszú mily gyakran főszerepet játszott véres színpadán. Méltán állíthatjuk, hogy az emberi történelem a bűn és a kegyelem párharca, az emberi sors meghatározói. A szentek és a bűnösök kezében van az irányítás. Ha a népek között nincs feszültség, ha nem szítják felelőtlen politikusok a gyűlölködést, akkor nem kell félnünk a háború kirobbanásától. Ha nincs hó a hegyekben, nem kell félni a veszedelmes lavináktól. Télen viszont egyetlen meggondolatlan mozdulat katasztrófát okozhat, pusztító lavinát indíthat el a hegyekről. A szentek, a kegyelem emberei hasonlítanak a virágos, erdőkoszorúzta alpesi hegyekhez, ahonnan tiszta levegő, éltető áldás árad a völgyekbe. A megbocsátó ember éltető vízforrás, aki békét patakoztat a világra.