1006 körül született sokgyermekes, szegény család utolsó gyermekeként  Ravennában. Testvére iránti tiszteletből, aki gondos nevelésben részesítette, vette fel az ő nevét is: Damján. Tanulmányait Ravennában, Faenzában és Padovában végezte. Rövid ideig Ravennában tanított, majd 28 éves korában belépett Fonte Avellanába: kamalduli bencés lett. Szerzetesként prédikált a népnek és megszigorította a monostor fegyelmét. Nagyon kemény, önsanyargató életet élt. Első írásműve Szent Romuáld - kolostorának X. századi remetéje - életrajza volt.
1057-ben IX. István pápa bíborossá és Ostia püspökévé nevezte ki. Az Egyház nagy reform-munkájában részt vett. Mint tudós, páratlan felkészültségről tett tanúságot, mint hitszónok, lángoló beszédeivel keltett csodálatot. Csodálatos volt a Szentszék iránti hűsége és engedelmessége.
1059-ben részt vett egy római zsinaton. Utána Milánóba küldték, mert ott a papság és a nép között szakadás támadt, mivel egy csoport nem volt hajlandó a római zsinat határozatát végrehajtani. A polémia tárgya az volt, hogy mi az értéke a simónia útján szerzett szenteléseknek. Ékesszólása és mérsékelt magatartása révén sikerült az ügyet elrendeznie. 1069-ben pápai legátusként szerepelt IV.Henrik császár mellett Frankfurtban.
1072. február 22-én halt meg Faenzában, hazatérőben szülővárosából, Ravennából, ahol azért járt, hogy a várost Istennel és az Egyházzal kibékítse, miután a pápa felhatalmazásából föloldotta a kiközösítés alól. Sírja a faenzai cisztercita kolostorban van. Jelentős írásaiért és a reformokban való tevékeny részvétele miatt nyerte el XII. Leó pápától az egyháztanítói címet 1828-ban.
Ünnepét a római kalendáriumba 1823-ban vették föl, február 23-ra. 1969-ben Szent Polikárp ünnepe miatt áthelyezték február 21-re.