|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2016. SZEPTEMBER
|
Olvasói levél: A szeretet misszionáriusa
2016.
szeptember 4-én szentté avatták Teréz anyát! Teréz anya többször járt
Magyarországon is. Itt is, ill. bárhol a világban, aki találkozott
vele, soha nem felejti Őt el.
Hazánkban három helyen, Budapesten, Miskolcon és Érden nyújtanak a
Szeretet Misszionáriusai nővérek segítséget a szegények
legszegényebbjeinek, és én is, mint önkéntes próbálom segíteni a
munkájukat.
Az én életemben Teréz anya egy meghatározó egyéniség. Kb. 8 éve
turistaként ültem a Szent Péter téren, és imádkoztam a Jóistenhez,
mutassa meg hogy az én életemben melyik az a szent, akinek én
valamiképpen fontos lehetek. Sokáig ültem és imádkoztam, de igazán azok
a szentek jutottak az eszembe, akiket amúgy is nagyon szeretek, és
hozzájuk nap, mint nap imádkozom. Majd két óra elteltével mondtam:
Uram, ha nincs, aki megszólítana, akkor továbbra is a szívemhez
közelálló szentekhez imádkozom. Ekkor indultam volna tovább, és akkor
egy érmét vettem észre a lábamnál. Ez egy Teréz anya érem volt! Erre
akkor nagyon rácsodálkoztam, hiszen Teréz anyáról addig igazán csak
hallottam, de sosem imádkoztam hozzá. Viszont ettől kezdődően sok
apróságon keresztül Teréz anya elvezetett a nővérekhez, akik csak pár
utcányira a Tömő utcában laknak tőlem. Bekopogtam hozzájuk, és attól
fogva segédkezem én is náluk, mint önkéntes, segítve a szegények
legszegényebbjeit. Különböző programokat, táborokat szervezünk a
szegény családoknak, hogy akik a perifériára szorultak az ő életüket is
tudjuk kissé szebbé varázsolni, Teréz anyát követve, aki mindig
végtelen örömmel, szeretettel, mosollyal és alázattal fordult a
szegényekhez. Hozzá imádkozva, hogy segítsen, vezessen és tanítson
bennünket is, hogyan is kell ezt nekünk jól végezni!
Nem véletlen, hogy Ferenc pápa az irgalmasság évében avatta szentté
Teréz anyát, hiszen ő is meglátta, hogy milyen nagy szegénység van a
világban és mennyire fontos lenne a feléjük fordulás. Ahogy Teréz anya
mondta, „tegyünk meg kis dolgokat nagy szeretettel”. Kolodiejchuk atya
is kijelentette, Teréz anya az irgalmasság szentévének a
„legmegfelelőbb” szentje, aki megmutatta, hogy „Kalkutta a világ
bármelyik részén fellelhető”, vagyis a szegények és rászorulók segítése
világméretű szolgálat.
Életem egyik legnagyobb és legmeghatóbb élménye volt, hogy a Szeretet
Misszionáriusai önkénteseként részt vehettem a szentté avatáson és az
ehhez kapcsolódó programsorozatokon.
Csütörtökön egy nagyon szép nyitó ünnepség volt, ahol Superior General
Sr. M. Prema MC szintén köszöntötte a szentté avatásra érkezett MC
Nővéreket, a szegényeket és mindazokat, akik a MC család valamelyik
ágaként kapcsolódnak a nővérekhez. Itt láthattunk gyönyörű indiai
táncosokat, hallhattunk nagyon szép énekeket és láthattunk, hallhattunk
Teréz anya életéről készült nagyon szép musicalt.
Másnap Róma egy nagyon szép templomában tartottak Szentmisét Teréz anya
tiszteletére, ahol a Teréz anya ereklyéje is megtekinthető volt.
Teréz anya szentté avatása előtt, szombaton Ferenc pápa az önkéntesek
és irgalmasságot gyakorlók jubileumi ünnepét vezette a Szent Péter
téren, ahol jelen voltak a közép-olaszországi földrengés romjain
dolgozó tűzoltók, szíriai menekültek, palesztin keresztények. Több
nemzetközi művész is fellépett lép fel, közöttük Usha Uthup indiai
énekesnő, aki személyesen ismerte Teréz anyát. Teréz anya példa az
önkéntesek számára, és óriási nagy élmény volt ott lenni a Szent Péter
téren a sok tízezer ember között egy szívvel, egy lélekkel várni a
Szentatya megérkezését és hallgatni az Ő tanítását.
Vasárnap a szenttéavatási ünnepi szentmisén Angelo Amato érsek először
röviden felolvasta Teréz anya életrajzát, majd kérte a pápát, hogy
kanonizálja a szentek között! Ferenc pápa ezután ezekkel a szavakkal
emelte Teréz anyát a szentek sorába: „Kellő mérlegelés és az isteni
közbenjárásért folyamodó imádságok után, kikérve püspök testvéreink
tanácsát, kinyilvánítjuk, hogy Boldog Kalkuttai Teréz szent volt,
felvezetjük a szentjeink közé, elvárva, hogy őt az egész egyház
tisztelje!”
„ Lehajolt azokhoz, akiket elküldtek, akiket az út mellett hagytak
meghalni, meglátva bennük Istentől kapott méltóságukat. Felemelte
hangját a világi hatalmasok ellen, így bűntudat támadhatott bennük a
felelősségük miatt, hogy megteremtették a szegénységet.” – fogalmazott
szentbeszédében Ferenc pápa, amikor több tízezer hívő jelenlétében
szentté avatta Teréz anyát.
Szeptember 5-e Teréz anya halálának a napja, és eddig a jótékonyság
világnapja is volt. Ezen a hétfőn a katolikus egyház először ünnepelte
Kalkuttai Szent Teréz ünnepnapját, és ez alkalomból Pietro Parolin
szentszéki államtitkár mutatott be szentmisét a Szent Péter téren.
Számomra ez a szentmise volt a legmeghatóbb, amikor a mindig
visszahúzódó, háttérben lévő Szeretet Misszionáriusai Nővéreit
előrehívták, és ők a sorok között vonultak szerényen (ahogy a
mindennapjaikat is élik), előre. Ekkor hatalmas taps fogadta őket, amit
ők a kedves mosolyukkal viszonoztak. Sokunk szeméből az örömkönnyek
hullottak, mert szavakba nem lehet kifejezni, amit akkor és ott a
szívünkben átéltünk. Teréz anya amilyen kicsi, alázatos nővérként élt
itt közöttünk a Földön, olyan óriási nagy közbenjárónk lesz a Mennyben,
imádkozzunk hozzá bizalommal, és legyen az ő alakja is a mi
példaképünk!
Wellner Veronika
|
|
|