|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2016. SZEPTEMBER
|
Áldott Szentlélek, áldott Haller Camping!
A szent soha nem rombolja le a szentet, hanem még fényesebbé varázsolja, Egerszalók, Krakkó, Haller Camping.
Egerszalók még ragyogóbbá tette Krakkót, a Katolikus Ifjúsági
találkozót, Krakkó fénye sugározta be az Egerszalókot helyettesítő
Haller Campinget.
Igen nagy lelki élmény számomra ez a kegyelmi csoda, melynek fő ihletője az irgalmas Jóisten.
Mi történt a Campingben? 3 napon át áradt a kegyelem. Több mint 200-an
jöttek el, hogy Krakkó üzeneteit meghallják. És meghallották: Egy
agysebész orvos, görög katolikus pap-professzor, egy rádióbemondó, a
ferences tartományfőnök testvér és a lelki vezető beszédeiből.
Volt ott ezer dal, elmélkedés, misztika, derű és jó ízű, „ÉDES”
szeretet. Jézus végtelen irgalma gyógyítgatott, vigasztalt és
megtisztított.
Áldás, dicsőség, lelki béke vigye győzelemre a SZENTET!
Lajos atya
2016. július 1 és 3 között a Haller utcai kempingben tartottuk meg az Irgalmasság Egyeteme ifjúsági találkozót.
Ildi Húsvétkor keresett meg azzal, hogy Lajos atya szeretne egy nyári
ifjúsági találkozót. Húsvét után álltunk neki a szervezésnek.
Egyeztettük a helyszínt, sikerült felkérni az előadókat, elkészült a
plakát, a szórólap és a honlap is. Vártuk a jelentkezőket, hogy kb.
hányan leszünk. De várakozás közben sem pihenhettünk, mivel az
előkészítő feladatok után a lebonyolítást is meg kellett szervezni.
Szerencsére sok jó szándékú és segítőkész ember vett körül minket.
Az előkészítő munkák után eljött június 30-a. Délután kimentünk a
kempingbe, hogy előkészítsük a helyszínt, a színpadot és egyéb
apróságokat. Lelkes csapatmunkával estére már állt a színpad, így a
további feladatokat másnap reggel folytattuk. A további munkálatokban
nem tudtam részt venni, de a délutáni kezdésre már ott voltam. 16
órakor kezdődött Lajos atya első előadása az irgalmasság témakörében.
Ezután kiscsoportokban Lajos atya által írt kérdésekről beszélgettek,
akik szerettek volna. A következő előadást Dr. Papp Miklós görög
katolikus pap, morál teológus tartotta A jövő irgalmassága címmel.
Sokan érkeztek az előadására minden korosztályból. Nagy élmény volt
látni, ahogy megtelt a színpad előtti terület. Az előadás után újabb
kiscsoportos beszélgetésre került sor az előadás után feltett kérdések
alapján. Végül az estét a már sötétben tartott keresztúttal zártuk,
amelyet körülbelül 100-an jártunk végig mécsesekkel a kezünkben.
A szombat reggelt a 7 órás szentmisével kezdtük, majd reggeli és Lajos
atya második előadása következett. Szokás szerint ezután is összeültek
a kiscsoportok beszélgetni az előre összeállított kérdésekről, az
előadásban hallottakról és egyéb számukra fontos kérdésekről. Ezen a
napon már közel 150-200-an voltunk, így a kiscsoportok száma is
megnőtt, és én is beszálltam a csoportvezetésbe. Remek kiscsoport
alakul belőle, nagyon nyitottak voltak, így könnyű feladat volt
beszélgetni velük. 11 órától Csókay András tartott előadást
Idegsebészet és hétköznapi misztika címmel. Az előadás hallgatósága
kettészakadt a napsütés miatt. Mivel a színpad előtti részen semmi
árnyék nem volt, így mindenki a színpad két oldalán lévő árnyékos
csíkban ült le. Ez az előadás is mutatta, hogy milyen rugalmassággal
kezelték előadóink is a felmerülő problémákat. Az előadás után
folytattuk a kiscsoportos beszélgetéseket, majd ebéd és utána rövid
szieszta. 15 órakor folytatódott a program Süveges Gergő előadásával.
Gergő javaslatára át is rendeztük a területet, mivel a színpadnál még
mindig nem volt árnyék, de rendezvény egy másik sarkában volt árnyékos
terület, így az Imperfectum együttes segítségével, akik a lelkinapok
zenei szolgálatát végezték, és biztosították számunkra a hangosítást az
előadások alatt is, átrendeztük a helyszínt, így az előadót körbeülve
hallgathattuk meg Gergő előadását Érzelmek és döntések – irgalom, vagy
amit akartok címmel. Újabb remek hangulatú, családias előadást
hallhattunk, annak ellenére, hogy most is 150 körül volt a hallgatóság
létszáma. Gergő egy vetítéssel is készült az előadásához, amit végül
papír alapon harmonikává hajtogatva tudtunk kivitelezni. Az előadás
után több kérdés is elhangzott az előadó felé, majd újabb beszélgetés
következett az elhangzottakról. Ezen a kiscsoportra már egy másikkal
közösen beszélgettünk, mert nagyon megcsappant a létszámunk, de nagyon
jó volt látni, hogy a többi csoportban is nagyon jó beszélgetések
zajlanak. A beszélgetés után következett a vacsora, majd meditatív
körtáncok Földvári Mónikával és Tróbert A. Mária nővérrel. Sok fiatal
és kevésbé fiatal vett részt a körtáncban, ami fokozatosan lassult és
csendesedett el, mivel az utána következő szentségimádásra is
ráhangolt. A szentségimádás szövegét Bogi és Lajos atya felváltva
olvasták fel, két szöveg között pedig, az imperfectum együttes énekelt.
A szentségimádás után sokan félrevonultak beszélgetni a régi és új
ismerősökkel, barátokkal, de jó páran maradtak imádkozni az
Oltáriszentség előtt.
A vasárnap reggel gyorsan indult, mivel arra keltünk fel, hogy
elkezdett csöpögni az eső, így megpróbáltunk mindent teljesen
vízhatlanná tenni. Szerencsére csak egy gyors zápor volt, így a 9
órakor kezdődő előadásra már fel is száradt minden. A reggeli alatt
tudtam meg, hogy néhány sarokra innen sokkal nagyobb eső volt, ott még
délután is tócsákban állt a víz. Meg is jegyeztük, hogy egy áldó tenyér
lehet a rendezvényünk felett, mivel minden komolyabb problémától
megóvott minket, akár a szervezésben, akár az időjárásban. 9 órától
Lajos atya tartotta meg záró előadását, majd Dobszay Benedek ferences
atya mutatta be a záró szentmisét. A szentmise után minden szervező és
segítő fel lett hívva a színpadra, hogy megköszönhessük nekik a
segítséget. Álljon itt a segítőink névsora: Barabás Alexandra,
Borsi-Lakatos Boglárka, Wellner Veronika, Ipacs Zsuzsa, Molnár Anna,
Kármán Veronika Tróbert A. Mária, Bosch András, Balatoni Szilárd, Fülöp
Levente, Horváth Zoltán, Hidvégi Tamás valamint az Imperfectum
együttes. És végül külön köszönet Ildinek, aki megszervezte a hétvégét,
és összeszedte a csapatot a lebonyolításhoz.
Egy igazi lelki töltekezéssel töltött hétvége volt, ami nem csak a
távolról érkezőket, de a plébánia ifjúsági közösségét is közelebb hozta
egymáshoz. KÖSZÖNJÜK.
Az előadások hanganyagai megtalálhatók a szentkeresztuzenetei.hu weblapon.
Hidvégi Tamás
Számomra nagyon megtisztelő volt a felkérés, hogy a Lajos Atya által
kezdeményezett irgalmasság egyetemén, mint önkéntes szervező én is
részt vehettem.
Örömmel vállaltam el a rám bízott feladatot, és nagy élmény volt ennek
a munkának a részese lenni. Sok lelkes és nagyon ügyes fiatallal együtt
készítettük elő a találkozót és vártuk az odaérkezőket.
Nagyszerű előadók és lelki programok várták mindazokat, akik eljöttek
és részt vettek ezen a lelkigyakorlaton. Az előadóktól sokat
tanulhattunk, a lelki programokból rengeteget töltődhettünk és számos
értékes beszélgetésben lehetett részünk egymással, Lajos Atya szavaival
élve, ez egy igazán nagyszerű, „értékadó fórum” volt.
A búcsú pillanataiban láttam igazán, hogy mennyire jól érezte magát
mindenki, aki eljött erre a szép eseményre, jó volt látni azt a sok
kedves arcot, a sok mosolyt és derűt, amivel ezen a lelkigyakorlaton
gazdagodtunk!
Wellner Veronika
A lelkigyakorlatot illetően, ez volt életem első élménye vele
kapcsolatban. Eddig még nem vettem részt ilyen eseményen és nagyon
örülök hogy idén megtörtént. Milyen jó is része lenni a közösségnek és
így tagja lenni a rendezőknek. A három napból csak kettőn tudtam részt
venni, de ezek alatt a napok alatt sokat tanultam. Már az első napon
éreztem a mély kapcsolatokat, és az előadások elgondolkodtatóak voltak,
melyek segítettek az irgalom fontosságára és mélységére felhívni a
figyelmet. Hálás vagyok, hogy részesülhettem új élményekben és közelebb
kerülhettem Istenhez, bár tudom, hogy szeret és mindig vigyáz
rám.
Alexandra
„IRGALMAZZ, HOGY IRGALMAT KAPJ
Előzmény: Jött a megváltozhatatlan hír, elmarad Egerszalók! Láttam
Lajos atyán, hogy mennyire fog hiányozni ez a szabadságának
programjából. Attól kezdve azon gondolkoztam mit tegyünk, mit lehetne
helyette, ami azokat a fiatalokat összehozná, akik nem jutnak ki
Krakkóba. Kettőnknek is (Ajaó Ági) majd egyszerre a Haller Camping
jutott eszébe, mint helyszín. Gondoltam, nem lehet véletlen, kezdtem
utána nézni, Lajos atya is nagyon megörült egy ilyen lehetőségnek, hogy
idén a Ferencvárosba hívjuk meg a fiatalokat. Jött a húsvét előtti
lelki nap, ahová olyan kevesen jöttek el, hogy nagyon elkeseredtünk és
megkérdőjeleztük, „kell-e a Haller Camping”. Lajos atya is
elbizonytalanodott, de segítséget kért Szent Rafaeltől, hogy mit
tegyünk. Gondoltam magamban, Szent Rafael megkapta a leckét. Vajon hogy
üzen a Szent? Húsvétot tűztük ki határidőnek, hogy Lajos atya eldöntse,
szervezzük-e tovább. Eljött a húsvét vasárnapja, kérdeztem, „hogy
döntöttél”? A válasz gyors és magabiztos volt, még nincs vége
húsvétnak, keddig biztos jön válasz Szent Rafaeltől. Őszintén
megvallva nekem nagyon sok csoda történt már az életemben, de most
elképzelni nem tudtam, hogy keddre hogy lesz erre válasz. Itt állunk
Lajos atyával ketten, se segítőink, se előadóink, se pénzünk. Van-e így
realitása? Elérkezett a kedd reggel, munkába menet a fejem teli volt a
sok elvégzendő feladat listájával. Amikor beléptem az irodába, Lajos
atya majd kiugrott a bőréből. Megjött a válasz!!! Hát ezen nagyon
meglepődtem, és kíváncsian vártam, hogy érkezett. Mária nővér
személyében, ott ült, mint egy ajándékcsomag. Eljött
bemutatkozni, akkor költözött a lakótelepre, és azért jött, hogy
felajánlja segítségét a plébánia lelki munkáihoz. Lajos atya
ünnepélyesen bejelentette, indítsuk el a szervezést, kezdjük meghívni a
fiatalokat! És Szent Rafael sorban küldte a segítőket, az
előadókat, az anyagi támogatást. Újabb csodát éltem meg ezekkel az apró
örömökkel.
„Maradandó” élményem az Irgalmasság lelki napokról: Segítőim, a
plébánia ministráns csapata és fiataljai az első hívásra rögtön igent
mondtak. Bármit kértem az előkészületben, mindig valamelyiköjük
segített, soha nem mondtak egyik kérésemre sem nemet, a hétvégén ki sem
kellett mondani már csinálták is. Nem kellett arra figyelnem soha, hogy
amit meg kellett csinálni az meglegyen. Nagy ajándék volt
számomra az a szeretet, amit egymás iránt éreztetek, és az a szerető
tisztelet, amivel Lajos atyát segítettétek mindenben. Még nagy ajándék
volt, hogy láttam a csapatot így együtt dolgozni, ahogy csütörtökön
este ott dolgoztak, a semmiből valamit, a lehetetlenből csodát
varázsoltak. Néztem őket, és egy pillanatra visszamentem az időben,
amikor kisgyerekek voltak, aztán végignéztem rajtuk és mind csodás kis
emberkék lettek. Itt állnak a felnőttkor, a nagy „élet” elején
nagy lelkesedéssel, szerelemmel. Itt az újságon keresztül is szeretném
megköszönni Bogi és Levente, az őszinte, bizalmas beszélgetést. András,
Szandi, Szilárd, nektek a hazaúton a vidám, fáradt beszélgetéseket.
Mária nővér, neked és testvérednek ezt a hosszú, meditatív táncot, amit
Lajos atya végig becsülettel letáncolt, és főleg azt, hogy húsvét után
kedden elhoztad a Szentlélek és Szent Rafael üzenetét. Veronika1, neked
főleg azt szeretném nagy hálával megköszönni, hogy hoztál még két
segítséget, és, hogy mindenben számíthattam rátok, az éjszakai
rámolásokat, ügyeletet. Veronika2 és Zoli, nélkületek nem mentünk volna
semmire, alig kellett pár szót beszélnünk, és így is megoldottatok
minden nehézséget, és nagyon strammul összetartottátok az egész
hétvégét. Mire én átgondoltam, hogy kinek és mit kell szólni, ti már le
is beszéltétek. Tamás, neked azért szeretnék köszönetet mondani, mert
az elejétől fogva kézben tartottad a nyomtatni valókat és minden
információs dolgot. Ja, és Szandinak, hogy utolsó pillanatig
híresztelted mindenfelé. Hát Lali, le a kalappal előtted és csapatod
előtt, remekül készítettétek elő és oldottátok meg a zenét. Nélkületek
nem jöhetett volna létre ez a lelkigyakorlat. Köszönöm a mindvégig
kitartó jókedvet, humort, szeretetet mindenkinek! És még egyszer
köszönöm a csodálatos csokrot, de legfőképpen azt az ajándékkosarat,
amit ti töltöttetek meg a hétvégén a lelketek, szívetek odaadó
szeretetével!
Köszönöm!
Ildikó
|
|
|