|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2016. SZEPTEMBER
|
|
Hitélet és irodalom: Esterházy Péter
Augusztus
2-án helyezték örök nyugalomba Gannán a családi kriptába Esterházy
Pétert, a kortárs irodalom egyik legnagyobb alakját. A temetési
szertartást Várszegi Asztrik, a pannonhalmi bencés apát úr vezette, aki
nagy ívű búcsúbeszédet mondott. Aznap született az alábbi írás.
Javíthatatlan kiadás, avagy ülünk mi még egy padban, Péter!
A kaszás az utóbbi időben hatalmas étvággyal mazsoláz a Nagy Generáció
legjobbjai között. Nagyszerű papok, Esterházy, Szegedy-Maszák Mihály,
Somló Tamás, a minap meg Laux Józsi az általam is „kedvelt” füredi
szívkórházban, és még sorolhatnám. (Későbbi beszúrás: A héten Csoóri
Sándort gyászoljuk. Ahogy Weöres Sándor megfogalmazta Boleró című
csodálatos versében: „Mind elmegyünk…” Jaj!) De fogalmazzak finomabban:
a Jóisten igyekszik kimenteni az értékeseket ebből a mai összekuszált
világból, melyet a médiába berontó, tehetségtelenségüktől pszichopata,
ostobaságukat harsánysággal és handabandázással leplező „Tökmag
Jankók” /Ady. A muszáj Herkules/ alakítanak körénk. Még a pápát is le
akarják váltani, mert mást mond, mint amit szorongásaik hatására
szentül hisznek. Borzalom! Pedig Ferenc pápa – akár az elődei – mindig
a Megváltó tetteire és szavaira hivatkozik!
Jaj, Péter, de sokat köszönhetünk Neked! Olyan szellemi frissességgel,
eleganciával, leleménnyel senki nem bánt a magyar nyelvvel, mint Te.
Mindezt az álszent, döglődő korábbi rendszer idején, és most, amikor
sokak szerint ismét fölösleges a műveltség. Minek az? Megenni,
megvenni, bankba tenni nem lehet! Elegáns szalonok falát sem díszíti. A
dolgozó közhangya meg ne lopja az időt holmi olvasgatással, értelmiségi
sóhajtozással!
Nem morgok tovább. Neked meg nyilván már valódi a „harmonia caelestis” (mennyei harmónia). És nincs javított kiadás. Nincs!
Néhány személyes megjegyzést még pöttyintek. Mindketten a piaristákhoz
jártunk, én némi késéssel. A nyolcvanas években – hogy a cím is
érthetőbb legyen – rendre összefutottunk közös mesterünk, Jelenits
István hétfő esti bibliamagyarázó előadásain. A Bakáts téri templomban
este nyolc órakor kezdődött. Az esti mise ünnepi fényeit már
lekapcsolták, a tanár úr egy combos gyertyát hozott, hóna alatt volt az
új fordítású Nagybiblia, és egy-egy fejezetről beszélt jó egy órát.
Nálam csak a régi kis Újszövetség volt, mégsem járhat az ember egy élet
kioltását is lehetővé tevő kötettel. Ma is benne vannak az akkori
ceruzával firkantott jegyzeteim. Te rendre lehuppantál mellém vagy a
közelemben, és az előadó fanyar humorát dicsérendő gyakran összecikkant
a szemünk, a gyertyaláng fényét így duplán láttam: a szemedből és az
apró szemüvegedből. És a felejthetetlen mosoly…
Írtam én erről már az Albert Flóriánt búcsúztató bejegyzésemben a
Császár váratlan halálakor 2011-ben. Ideteszem a részletet: „Aztán a
borozódban futottunk össze többször, amit a hetvenes években gebinbe
kaptál a Ferenc körúton. Én heti egyszer a Bakáts téri templomba
mentem, ahol a nagyszerű Jelenits István tartott bibliamagyarázatot. A
hideg, kényelmetlenre faragott padokban érdekes társaság gyülekezett,
főleg piarista öregdiákok, többek között Sándor Gyuri, Esterházy Péter
és még sorolhatnám. A hittanos élményt leöblítettem két pohár
rizlinggel Nálad. A kocsmahivatal bagószagú akolmelegében is jó figurák
fordultak meg, elég említenem a két híres Vasas-játékost, Farkas
Jancsit és a nagy- és szabad szájú Mészöly Kálmánt. Szegény Farkast a
bor már régen a sírba tette.”
Most végigolvastam, frissen megjelent könyvedet, a Hasnyálmirigynaplót.
Sokszor összefolytak a betűk, újabban könnyen könnyezem. De olykor
göcögtem is a morbid humorodon, én is megpróbálok vidáman szenvedni. A
legnehezebb – azért is nem írok rendszeresen – asszonykám hasonló
küzdelmét látni.
Téged ma temetnek el a családi sírboltba. Lélekben ott leszek… Hajnal
óta a József Attila Thomas Mann üdvözlése című verse jár a fejemben. És
nem csak miattad:
„…Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”
Ha újra egy padban ülünk odafönt, már nem gyötör téged a görcs, az
émely. Az én lábam is újra kinő, nem lesz hajnali fuldoklás, nem
lihegek percekig néhány lépcsőtől! És megszűnik a hasmenés!
Szénkapszula nélkül! Csak a szeretet marad…
Fűzik László
Búcsúként közlünk egy rövid szemelvényt az írótól, melyet jó lenne, ha mindenki megfogadna, szívébe vésne…
„Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki szavakban a gyűlölet mellé
állna? Szavakban mindannyian a szeretetet hirdetjük. Ki volna az, ki
volna az az ütődött, aki a háború mellé állna? Aki a gyilkolás mellé
állna? A halál mellé? Szavakban mindannyian a békét hirdetjük. Még
sincs béke, mégsem a szeretet regnál.
Könnyű azt szeretni, aki szeretetre méltó. Könnyű avval egyetértésre
jutni, akinek érdekei megegyeznek a miénkkel. De a világ nagy, és
mindenféle emberek vannak benne. Magyarország ugyan nem nagy, de azért
ember van benne bőven. Ilyen, olyan. Ki ezt akarja, ki amazt. Ez a
bonyolult, ez a más, hogy mindenki más. Szeresd felebarátod, mint
tenmagad! - így szól az írás. De ez itt, így túl nagy volna, ez nem
mozgalmi föladat, ezt fölfogni olykor egy egész élet kevés. Ki volnék
én, hogy ilyesmit csak úgy ajánlgassak? Komolytalan volna.
Ne gyűlölködj! Sokkal kevesebb a szeretet parancsánál, megfoghatóbb,
gyakorlatiasabb. Maradj nyugton, ne hörögj, próbáld megérteni a másik
szempontjait, tehát hogy vannak szempontjai, meglátni a korlátait és
meglátni a magad korlátait. Próbáld megőrizni az ép eszedet, miközben
tudnod kell, hogy ésszel nem megoldható a világ, de ész nélkül
bizonyosan elveszik. Dönteni kell, hogy a gyűlölet fennhatósága alá
akarunk-e tartozni vagy sem. A viszont gyűlölet is gyűlölet. Az
úgynevezett jogos gyűlölet is gyűlölet. (A harag nem gyűlölet, viszont
rossz tanácsadó.)
A gyűlölethez sok út vezet, a legrövidebb talán a megalázottságon át.
Akit megaláztak, az tehetetlenségében sokszor csak a gyűlöletben talál
menekvést, csak a gyűlöletben talál nagy megbántottságára írt, ott
talál megnyugvást. Egy ideig. Gyűlölet gyűlöletet szül, megaláztatás
megaláztatást, sosincs vége. Megaláztatásban, megalázottságban nagy
tartalékai vannak ennek az országnak.
Csak a szabad embernek van esélye a szeretetre. A Légy szabad!
felszólításnak ebben áll a nagysága, ebben az esélyben, ebben a
súlyban. Szabadnak lenni az nem szabadságon lenni, az nem könnyű
feltétlenség, szabadnak lenni nehéz.
Nehéz és jó.
Az ember szabadnak születik.”
Esterházy Péter
|
|
|
