|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2016. SZEPTEMBER
|
|
Mahimai Raj Anthony
Mahimai
Raj Anthony vagyon. Az emberek általában Mahinak szólítanak, mert ezt
egyszerű kimondani. Az anyanyelvemen, tamilul a Mahimai, hindiül és
szanszkritul pedig a Mahima dicsőséget jelent. A Raj azt jelenti, hogy
király. Vagyis az egész nevem jelentése: a dicsőség királya. Ezt a
nevet kaptam a keresztségben. 1975. április 16-án születtem Tamil Nadu
Thevaram Sindalai Chrerry nevű településén, India déli részén.
Katolikus szülők gyermekeként egy kb. 4000 lakosú katolikus településen
születtem. Édesapám Anthony, édesanyám pedig Amala Pushpam. Szüleim nem
voltak magasan iskolázottak, de hatalmas szeretettel fordultak felénk,
gyermekeik felé. Van egy bátyám, Arul Sekar, neki üzlete van. Van egy
ikertestvérem, Guna Sekar, aki egy biztosítótársaságnál dolgozik. És
van egy öcsém, aki nyugalmazott katona, 17 évig szolgálta az országot.
Minden testvérem megnősült, gyerekeik vannak. 2003. augusztus 13-án,
még pappá szentelésem előtt elvesztettem édesanyámat. Csak fizikai
valójában veszítettem el, ugyanis nap mint nap érzem, hogy mellettem
van, és támogatást nyújt mindennapi nehézségeim során.
Édesanyám volt az, aki felkeltette az érdeklődésemet az imádság és az
egyházi feladatok iránt. Nagyon szerette volna, ha pap lesz belőlem.
Gyerekkoromban gyakran mondogatta nekem: “Pap vagy, Mahi, viselkedj
rendesen!” Édesanyámat nagyon megérintették azok a papszentelések,
amelyek évente voltak a falunkban. Nagyon vágyott arra, hogy egy napon
engem is papként lásson. Néha úgy tettem, mintha pap lennék, és épp
miséznék. A tanítás után, otthon fehér lapokat a kezemben tartva a mise
imádságait mondtam, ahogyan ezt a papok is teszik. Édesanyám később is
bátorított engem és ikertestvéremet is, hogy szolgáljunk az Istennek.
Az iskola elvégzése után a plébánosunk sokunkat elvitt különböző
rendekhez. A testvérem egy másik rendhez került, és hat év után úgy
érezte, hogy Isten nem a papi szolgálatra hívja. Én az egyik
egyházmegyében voltam, de én is gyakran éreztem azt, hogy ez az élet
nagyon sok áldozatot követel. Nagyon nehéz volt.
1998-ban ikertestvéremmel mindketten hazamentünk, hogy megmondjuk a
szüleinknek, hogy nem megyünk vissza a szemináriumba. A testvérem
bátran édesanyánk elé állt és megmondta, hogy nem szeretne visszamenni
a szemináriumba. Édesanyám nagyon szomorú volt. Könnybe lábadt a szeme.
Látva könnyeit nem mertem megmondani neki a döntésem. Azt hazudtam
neki, hogy csak egy lelkigyakorlatra jöttem haza. Hitt nekem, nagy
reményeket fűzött hozzám. Folyamatosan imádkozott értem. Elmentem egy
lelkigyakorlatra, majd visszatértem a szemináriumba, hogy folytassam a
tanulmányaimat, majd 2006. május 18-án pappá szenteltek a falumban, de
édesanyám testben már nem lehetett velem. A szentelésemen édesapám
magas lázzal ült a bal oldalamon, a jobbomon, édesanyám helyén pedig
egy üres széket hagytunk. Édesanyám volt az, aki nagyon szeretett volna
engem papként látni, de csak a mennyből tehette ezt meg.
Az egyházmegyémben, a közép-indiai Jhabuában, szolgáltam 5 éven át, azt
követően jöttem Magyarországra misszióba. Sokan kérdezték tőlem, hogy
miért épp Magyarországot választottam. Nem én választottam
Magyarországot, hanem kaptam ezt a küldetést. 2008-ban ugyanis a
püspököm, Devprasad Ganawa Európába látogatott, és útja során
találkozott Erdő Péter bíboros úrral. A bíboros meghívta a püspökömet,
és azt kérte tőle, hogy küldjön papot a budapesti egyházmegyébe. A
püspököm elfogadta ezt az ajánlatot, és miután hazaérkezett,
megkérdezte tőlem, hogy nem lenne-e kedvem missziós tapasztalatot
szerezni Magyarországon. Beleegyeztem, és 2011. március 27-én,
édesanyám születésnapján Magyarországra érkeztem.
Másfél évig Szemeretelepen voltam, ezalatt az idő alatt szinte csak
magyarul tanultam. A következő év augusztus elsejétől a
Pestszenterzsébeti Plébániára kerültem 4 évre. És most, 2016. augusztus
2-tól itt vagyok az Ecseri úton, a Szentkereszt Plébánián.
Bárhová is kerültem, mindig boldog voltam. A magyar emberek jók és
kedvesek. Nap mint nap megtapasztalom a szeretetüket. Többen úgy
tekintenek rám, mint családtagjukra. Minden elképzelhető módon
gondoskodnak rólam és imádkoznak értem. Isten áldását kérem rájuk, és
mindenkire, akihez Isten engem szolgálni küld. Hálás vagyok Istennek, a
Szűzanyának, a budapesti egyházmegye bíborosának, és a püspökömnek hogy
lehetőséget kaptam arra, hogy ebben a csodálatosan szép országban
szolgáljak. Boldog vagyok, hogy egy olyan nemzetet szolgálhattam,
amelyet Szűz Mária oltalmába ajánlottak.
Csupán azt szeretném, hogy az életem mindig Isten szándékának
megfelelően alakuljon, és nagyon rászorulok a hívek imádságára, hogy
mindig teljesíteni tudjam Isten szándékát az életemben.
Mahi
|
|
|
