|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2015. SZEPTEMBER
|
Lelkipásztori üzenetek: A Szent Kereszt felmagasztalása
Újságunkban
már hagyomány, hogy teret adunk más egyházközösségekben, szolgáló
papok, szerzetesek gondolatainak. Fogadják szeretettel a zágrábi
Szentmártoni Mihály S.J. jezsuita szerzetes, egyetemi tanár üzenetét,
templomunk búcsúja alkalmából.
A Szentkereszt
felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ára nyúlik vissza, amikor
Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin
császár emeltetett Krisztus sírja fölé. Másnap, szeptember 14-én
ünnepélyesen felmutatták a népnek a Szent Kereszt ereklyéjét. A
Kereszt nemcsak központi jelképe hitünknek, hanem központi tartalma is.
A Kereszt által nyertük el megváltásunkat, a Kereszt útján mutatta meg
Isten irántunk való végtelen szeretetét. De Krisztus Keresztje hitünk
és életünk legvigasztalóbb üzenete is, mert általa tudjuk hogy egyetlen
szenvedés sem hiábavaló, ha képesek vagyunk Krisztus szenvedéséhez
fűzni azt. Nincs élet kereszt nélkül; a kérdés csupán az, hogyan
visszük keresztünket? A választ erre a kérdésre megtaláljuk, ha
lélekben felmegyünk a Kálváriára és megállunk Krisztus keresztje előtt. A
Kálvárián három kereszt állt. Megszoktuk, hogy csak a középsőt, Jézus
keresztjét vesszük komolyan. A másik kettő mintha nem jelentene semmit
nekünk, mintha véletlenül kerültek volna oda. De nem így van. Ez a
három kereszt egymáshoz tartozik, mert ezek képviselik az egész
emberiséget, Krisztussal, a világ Megváltójával együtt. Álljunk meg
először egy pillanatra a baloldalon található kereszt előtt, amelyen a
bal lator függ. A művészek leginkább sötét színekkel festik meg ezt a
keresztet, mivel a bal lator nem keresi a kapcsolatot a középen lévő
kereszttel. Úgy viselkedik, mint Krisztus ellensége. Számára a kereszt
értelmetlen, csak a fizikai leszállás a keresztről jelentené a
menekülést ebből az értelmetlen helyzetből. De nem szállhat le a
keresztről. Ez a nem megváltott kereszt, annak ellenére, hogy ilyen
közel van Jézus keresztjéhez. Kérdezhetjük magunktól, hány ilyen nem
megváltott kereszt van az életünkben? Minden olyan szenvedés nem
megváltott kereszt, amelyet nem vagyunk hajlandók elfogadni Isten
kezéből, minden olyan élethelyzet, amelyben lázadunk Isten ellen. A
jobboldali keresztet a festők világos színekkel festik meg. A rajta
függő lator arcvonásai nyugodtak, megbékéltek. Tudatában van annak,
hogy megérdemelte büntetését. Elismeri, hogy Jézus ártatlan. Ez a
különbség közte és a bal lator között: a jobb lator keresi a
kapcsolatot Jézussal. E kereszt előtt kell elidőznünk, mert ez adja meg
a választ a szenvedés fájó kérdésére. Szenvedésünknek csak úgy tudunk
értelmet adni, ha felnézünk a kereszten függő Jézusra. Középen, a
két lator között áll Jézus keresztje. Megrendít bennünket ez a kép és a
belőle fakadó gondolat: ahol szenvedés van, ott van a közelben Krisztus
is. Ha úgy érezzük magunkat, mintha a keresztre lennénk szögezve, elég
felemelni tekintetünket és rádöbbenünk arra, hogy ott áll mellettünk
Krisztus keresztje is. A Kereszt titkát azonban Krisztus feltámadása
tárja fel véglegesen. Krisztus feltámadása előtt a kereszt a legnagyobb
tehetetlenség, reménytelenség és szégyen jele volt. Krisztus
feltámadása után a Kereszt a remény, a győzelem és a szeretet jelévé
vált. Amíg tart a történelem, az emberek végtelen tömege menetel a
jobb és a bal lator keresztje irányába. De az idők végeztével csak
egyetlen kereszt marad majd meg, a középső, mint az Emberfiának
győzelmi jele, amely kettéhasítja az eget napkelettől napnyugatig és
bevezeti a benne hívőket az Atya örömébe. De amíg a földön élünk, a
kereszt és a szenvedés gyakran titok marad számunkra. Addig az egyetlen
megoldás az, hogy felemeljük tekintetünket Krisztus keresztjére. Amikor
tekintetünk megáll Jézus szenvedő arcán, akkor a szenvedések más
fényben jelentkeznek: ahelyett, hogy lázadnánk, belenyugszunk a
szenvedésbe, majd elfogadjuk a szenvedést és felajánljuk azt Istennek.
A keresztre szegezett tekintet továbbá elcsitítja lázadó lelkünket,
amelyet felháborít a világban uralkodó igazságtalanság. Tudatosul
bennünk, hogy semmi sincs elveszve, ha az igazságtalanságban is képesek
vagyunk meglátni Krisztus keresztjét. Mert ne felejtsük el, hogy Jézus
is igazságtalan vádak áldozata volt, hogy őt is gyűlöletből szegezték a
keresztre. A testi fájdalmak mellett el kellett szenvednie az erkölcsi
megaláztatásokat is, a gúnyt és emberi méltóságának lábbal való
tiprását. Ellenségei meg akarták semmisíteni Jézust, de Ő, áldozata
árán, megváltotta a világot. Ezt a dicsőséget és ezt a fényt akarja
adni mindazoknak, akik hisznek benne.Szentmártoni Mihály S.J.
|
|
|