|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2015. SZEPTEMBER
|
Kurzustársból bíboros
Nagyon
tetszett nekem Gyulai Endre nyugalmazott szegedi megyés püspök úr
jellemzése a napokban elhunyt Paskai László bíboros úrról, amikor is
azt mondta, hogy soha nem volt ideges másokat megalázó, sem elöljáró,
sem professzor, sem püspök vagy bíboros korában. A Hittudományi
Egyetemen nem csak lélekben, de időben is közel kerültünk egymáshoz.
Megtudván, hogy ő 3 héttel előbb született, mint én. Az egyetemen ő
volt a csendes tanuló, az elmélyülő kurzustárs. Igazi tehetséggel
áldotta meg őt a Teremtő. Sokrétű volt az érdeklődése: kiváló volt
filozófiából, dogmatikából, egyházjogból. Nem kevésbé tűnt ki
emberkezelésével, hiszen mint pap és vezető soha meg nem sértett volna
senkit. Legnehezebb történelmi időben lett az Magyar Katolikus
Egyház legfőbb vezetője. Ez nem kevés lelkiismereti nehézséget
jelentett számára. Sokat őrlődött, aggódott, félt és mérlegelt. Ennek
aztán az lett az eredménye, hogy egészsége egyre inkább meggyengült. A
Jézusért, az Egyházért, és a Hívekért dobogó szíve mindig jobban
megfáradt. Ferences lelke, amely Assisi Szent Ferenc kedves gyermeki
lelkéből táplálkozott immár az Úrnál pihen. Bíboros atya, veled vagyunk, szeretünk, imákkal, szentmisékkel segítünk, hogy minél boldogabb legyél ott Őnála.
Lajos atya
|
|
|