|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2015. SZEPTEMBER
|
|
Háborgó tenger
Ferences szemmel Paskai László bíborosról
Könyörgünk,
hálát adunk, köszönetet mondunk ferences testvérünkért, Paskai László
Pacifik bíboros úrért. Hála van a szívünkben azért, hogy a végső hetek,
napok, órák gyötrelmes szenvedéseiben, kiszolgáltatottságában, nehéz
agóniájában elénk élte azt a bátorító igazságot, hogy a
„gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek” (Rom 8,26), hogy „a Lélek
együtt-gyenge a mi gyengeségünkkel” (Takács Gyula). A végső harcot
püspöki jelmondata szellemében „in virtute Spiritu, a Lélek erejében”
(Lk 4,14), nagy belső fegyelemmel, zokszó nélkül harcolta végig.
Kórházi betegszobája az imádság temploma volt. Benne minden – a nővérek
és orvosok áldozatos munkája, az imádság a látogató testvérekkel, a
rózsafüzér, a szentségek – egyetlen célt szolgált, hogy a szenvedő
testvér eggyé legyen Jézus áldozatával, hogy vele és általa „Ámenné”
legyen Isten dicsőségére (2Kor 1,20). Mindezért leborulva áldjuk
a Legfölségesebbet, és kérve kérjük, hogy testvérünk legyen azok
között, akiket Assisi Szent Ferenc megénekel a Teremtmények
dicséretében: „Boldogok, kik békében kitartanak, általad,
Legfölségesebb lesznek majd megkoronázva (...). Boldogok, akiket –
nővérünk, a testi halál – a te legszentebb akaratodban talál”.
A
bíboros úr a szolgálatát nagyrészt a háborgó tengeren ingó hajón
teljesítette. Egy ilyen háborgó tengeren való tárgyalás sorozatot él
meg, amikor a rablóktól kifosztott és félholtra vert (Lk 10,30)
kárpátaljai egyház érdekében Moszkvában, Kijevben és Ungváron tárgyal a
vallásügyi miniszterekkel, a kijevi metropolitával, az ungvári
püspökkel. Mindenütt szóba hozza, amit szóba kell hoznia: a
görögkatolikus egyház engedélyezését, a „málenkij robotra” elhurcolt
magyarok erkölcsi, anyagi kárpótlását, a kárpátaljai paphiányt, s aztán
– olaja tűzre – megemlíti, hogy Magyarországon megszűnik az Egyházügyi
hivatal. A szívélyesnek indult találkozó a tárgyaló partnerei részéről
háborúvá változik. A legváltozatosabb és a legképtelenebb rágalomözönt
zúdítják a fejére. Az ungvári sajtótájékoztatón mindez megismétlődik.
Ott az ortodox püspök így utasítja rendre Paskai bíborost: „ne köpj a
kútba, mert utána abból kell innod”. És a bíboros mindezekre hogy
reagál? Nem vág vissza. Nem rendül meg. Kedvesen mosolyog a rá
vicsorgókra. Nem ítélkezik felettük, nem minősíti őket. Nem riadozik,
de nem is visszakozik. Minek? „Urunk Jézus most itt van köztünk”, rá
kell figyelnünk, arra, hogy a küldetését teljesítsük, nem a vad
hullámokra, akkor elveszünk. És Jézus lecsendesítette a tengert. Ma
Kárpátaljának egyházmegyéje, magyar püspöke van, a görögkatolikus
testvérek visszakapták szabadságukat, szép számmal vannak a hivatások,
az egyház él, eleven. Amikor Paskai bíboros erről beszélt, minden
második mondatában Isten gondviselő jóságát dicsőítette.
Paskai
bíboros úr Isten megbocsátó jóságából élt, hálával a szívében ezért a
megbocsátó szeretetért, azért, hogy Jézus elfogadta „gyarló
szolgálatát”. A megbocsátásból élt, ezért a megbocsátás embere volt.
Ember a javából. Az az ember, akiért Assisi Szent Ferenc dicsőíti az ő
jó Urát, a Legfölségesebbet: „Dicsértessél, én Uram, azokért, kik
megbocsátanak a te szerelmedért, és elviselnek betegséget, zaklatást”.
Zatykó László ofm ferences tanár
|
|
|
