|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2015. SZEPTEMBER
|
In memorian dr. Paskai László
Életének
89. évében, augusztus 17-én reggel Paskai László bíboros, nyugalmazott
esztergom-budapesti érsek visszaadta lelkét Teremtőjének.
Szegeden
született 1927. május 8-án. Apja Paskai Ádám, anyja Ördög Mária. Egy
fiútestvére van. 1945-ben a szegedi piarista gimnáziumban
érettségizett, és ezután augusztus 29-én Szécsényben belépett a
ferences rend Kapisztrán Szent Jánosról nevezett rendtartományába. A
szerzetesrendben a Pacifik nevet kapta. A ferences rendben 1949.
október 4-én tett örökfogadalmat. Teológiai tanulmányait Gyöngyösön
kezdte. A rend szétszóratása után a nagyváradi egyházmegyéhez
került, és tanulmányait Budapesten a Hittudományi Akadémia
hallgatójaként fejezte be, ahol 1952-ben teológiai doktori címet
szerzett. Budapesten szentelték pappá 1951. március 3-án. Ezután
Szegeden püspöki szertartó volt. 1955-ben Szegeden a szeminárium
prefektusa és a teológiai főiskola tanára, 1962-ben a szeminárium
spirituálisa; 1965–1969 között Budapesten a Központi Papnevelő Intézet
spirituálisa, 1973-tól rektora volt. Közben 1965–67 között a
Hittudományi Akadémián a filozófia megbízott tanára, 1967–1978 között
nyilvános rendes tanára volt. VI. Pál pápa 1978. március 2-án
címzetes bavagalianai püspökké és veszprémi apostoli kormányzóvá
nevezte ki. Püspökké szentelése 1978. április 5-én Veszprémben történt.
Szentelője Lékai László bíboros, esztergomi érsek, társszentelői Kádár
László érsek és Kisberk Imre püspök voltak. Püspöki jelmondata: In
virtute spiritus / A lélek erejében (Lk 4,14). 1979. március 31-én
veszprémi megyéspüspökké nevezték ki. II. János Pál pápa 1982. április
5-én utódlási joggal kalocsai koadjutor érsekké nevezte ki. 1986.
június 30-án, Lékai László bíboros halála után a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia elnökévé választották meg, e tisztséget 1990.
szeptember 17-ig töltötte be. Az esztergomi érseki székre való
kinevezése 1987. március 3-án történt, így Magyarország prímása lett.
1988. június 28-án a pápa bíborossá kreálta, és címtemplomául kijelölte
a Corso d’Italián levő Avilai Szent Teréz-templomot. Rómában 1988-tól
tagja volt a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet
Társaságai Kongregációjának, a Justitia et Pax Pápai Tanácsnak és a
Kánonjogi Kódex hiteles értelmezésével foglalkozó pápai bizottságnak. 1988.
augusztus 20-án II. János Pál pápát a püspöki konferencia nevében
lelkipásztori látogatásra hívta meg, amely 1991. augusztus 16–20.
között történt meg. 1989-től volt tagja a Keleti Egyházak
Kongregációjának. 1989 májusában Kárpátalján tett látogatást,
elindította a helyi római katolikus egyház újjászervezését, majd 2002.
március 27-én a Szentszék megyéspüspökséggé szervezte ezt a területet,
melynek első püspöke Majnek Antal. Mindszenty József földi maradványait
Mariazellből hazahozatta, és 1991. május 4-én újratemette az esztergomi
bazilika altemplomában, majd 1994-ben elindította boldoggá avatását. Az
új időknek megfelelően II. János Pál pápa magyarországi látogatása
évében, 1991-ben ökumenikus szellemben nemzetközi konferenciák vették
kezdetüket, amelyek azóta is tartanak. Létrehozta az
esztergom-budapesti zsinat szellemében az Egyháztörténeti Bizottságot,
amely évente rendez konferenciát Budapesten a főegyházmegye
történetével foglalkozó kutatók részvételével. Amikor az Állami
Egyházügyi Hivatal 1989-ben megszűnt, és kihirdették az úgynevezett
harmadik Magyar Köztársaságot, akkor nagyobb mozgásteret biztosítottak
az egyháznak. A Szentszékkel folytatott megbeszélések értelmében,
1990-ben megújult a vatikáni diplomáciai kapcsolat, és Angelo Acerbi
nuncius hazánkba érkezett. II. János Pál pápa lelkipásztori céllal
1991-ben hazánkba látogatott. A Szentatya 1993-ban a Hungarorum gens
kezdetű rendeletében a magyar egyházmegyéket átszervezte, így az eddigi
esztergomiból Esztergom-Budapesti Főegyházmegye lett. Még ebben az
évben az érsekség átköltözött Budapestre. Paskai László 1994.
július 3–9. között, Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat után elsőként
megszervezte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Zsinatot. 2002.
december 7-én II. János Pál pápa elfogadta a 75. évét betöltött bíboros
lemondását, Paskai László ekkor a főegyházmegye apostoli
adminisztrátora lett, e szolgálatot 2003. január 11-ig látta el. 2003.
március 23-án Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási szentmiséjén
II. János Pál pápa mellett koncelebrált. Nyugdíjba vonulása óta
Esztergomban, a Simor János Nyugdíjas Papi Otthonban lakott, és ahol
tudott, segített a lelkipásztorkodó papságnak és utódának, Erdő Péter
bíborosnak. 2008. október 23-án Esztergom díszpolgárává választották.
(forrás: Magyar Kurír)
Nehéz
években vezette az Esztergomi, majd az Esztergom-Budapesti
Főegyházmegyét, olyan időszakban, amikor megváltozott az ország és az
egyház egész élete. Ez az az időszak, amikor a rendszerváltozással új
intézményes lehetőségek nyíltak az egyházak előtt is, amikor hazatért
Mindszenty bíboros úr, és újratemették Esztergomban. Ez az időszak,
amikor kétszer is pápalátogatásra került sor Magyarországon: először
1991-ben, aztán 1996-ban. Ez az időszak, amikor rengeteg új egyházi
intézmény kezdhette meg ismét a munkáját. Olyan idők voltak azok,
amelyek mindenkitől állóképességet, nyitottságot, új ötleteket
kívántak. Olyan személyes tulajdonságokat, amelyek valóban
különlegesek. Paskai bíboros úr egyébként tanárként,
filozófiatanáromként is emlékezetes és kedves személyisége volt a
felnövekvő papi nemzedékek történetének. Szemináriumi elöljárói
munkájában éppen úgy, mint tanári tevékenységben, azt hiszem, nagyon
sok szép emléket hagyott sokakban. Paskai László bíboros a hit
embere volt, a legfontosabbnak tartotta az egyházmegye életében az
Oltáriszentség és a Szűzanya tiszteletét. Minden elsőcsütörtökön és
-szombaton közös imádságot tartott a papi és szerzetesi hivatásokért, a
magyar ifjúságért és a családokért. Különösen szívén viselte a
kárpátaljai misszió ügyét. Nagyon kedves és közvetlen volt a
nyugalomba vonulása után is. A papok nagyon szerették, részt vett az
egyházmegye közös eseményeiben, méltósággal és szeretettel viselte az
évek terhét, a fokozódó betegségek terheit is. Amikor tudtuk ugyan,
hogy már súlyosan megromlott az egészsége, mégis váratlanul ért
bennünket halálának a híre. Szeretettel őrizzük az emlékét,
imádkozunk érte
mindannyian…
Erdő Péter bíboros
|
|
|