|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2015. PÜNKÖSD
|
Pünkösd - az Egyház születésnapja
Újságunk
mindig nyitott az új gondolatok megjelenésére, mindig örömmel közöl
írásokat más templomok papjaitól. Ennek jegyében olvashattak cikkeket,
a teljesség igénye nélkül: Csaba testvértől, Jelenits tanár úrtól,
Márton Áron püspöktől, Bíró László tábori püspöktől, Kozma atyától,
Henri Boulad atyától, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Fabrizió de
Michino atyától, de az ökumenié jegyében többször jelentek meg Gyökössy
Endre és több protestáns testvérünk írásai is. Ezt a hagyományt
folytatva, kérem, fogadják szeretettel Bognár István teológiai tanár, a
soproni Árpád-házi Szent Margit-templom plébánosának pünkösdről, az
egyház születésnapjáról szóló elmélkedését.
Egyházunk
születésnapja: mindannyiunk születésnapja. Újjászületésünk napja a
Szentlélekben, az Egyházban. Hisz minden egyes megkeresztelt ember
együttesen élő tagja az Egyháznak, Krisztus Titokzatos Testének. Nagypénteken
bekövetkezett, amit Zakariás már előre megjövendölt: "Megverem a
pásztort és szétszélednek a juhok" (Zak 13,7; Mt 26,31). Valóban, Jézus
keresztre feszítésekor a tanítványok elfutottak a szélrózsa minden
irányába. Feltámadása után azonban Jézus, a Jó Pásztor összegyűjtötte
szétszórt nyáját. Hiszen meg van írva az is, hogy azért halt meg és
támadt fel, hogy Isten szétszóródott fiait egybegyűjtse. "Amikor
pedig elérkezett Pünkösd napja, mindannyian együtt voltak" (ApCsel
2,1). De hol jöttek össze? Az eredeti szöveg szerint "ugyanazon a
helyen, az emeleti teremben" (ApCsel 1,13). Vagyis nem más ez a terem,
mint az utolsó vacsora helye. Itt hangzottak el Jézus szavai
szenvedésének és megváltó halálának értelméről, és itt ígérte meg, hogy
elküldi az Igazság Lelkét, aki minden igazságra elvezeti őket. Itt
hallották és látták először az apostolok a feltámadt Krisztust, aki így
köszöntötte őket: "Békesség nektek! Vegyétek a Szentlelket!" (Jn
20,21-22). Igen, a Szentlélek, mint első, egyetlen és igazi "ajándék"
szoros kapcsolatban van a húsvéti misztériummal és az utolsó vacsora
termével. Húsvét titkának csúcspontja ezért nemcsak a Feltámadás
és a Mennybemenetel, hanem a mindeneket megújító záróünnep, a Pünkösd
is. Most kapcsolódik be az egész Egyház a Szentháromság egy Isten belső
életének, a végtelen isteni szeretetnek a vérkeringésébe. A Pünkösdkor
megtapasztalható ajándék, a szeretet nem egy "zárt áramkör", hanem az
Egyházban állandóan megújuló, mindenki felé nyitott valóság a
Szentlélekben. Valóban, csak a Szentlélek erejében valósulnak meg,
élednek újjá Jézus szavai. "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". A
Szentlélek ereje nélkül szentmisénk csak emlékezés volna, a Szentlélek
lehívásával azonban megtörténik a csoda: az átlényegülés és a valóságos
Krisztus-jelenlét. Ugyanígy elhangzott: "Kereszteljétek meg őket".
Pünkösdig, a Szentlélek nélkül mégsem kereszteltek, hisz így a víz csak
a test lemosását szolgálta volna, de nem a lélek újjászületését. Pünkösd
ünnepén, az Egyház születése napján felragyog számunkra a dicsőséges
Szentháromság végső, legnagyobb és legbensőbb titka, a végtelen isteni
szeretet ajándéka. Pünkösdi, születésnapi ajándékként pedig épp ezt a
legnagyobb ajándékot kapjuk mindnyájan az Egyház élő tagjaiként, hisz
"a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten
szeretete" (Róm 5,5 ).
(forrás: hitvallás. Hu)
Bognár István
|
|
|