|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2015. NOVEMBER
|
Mindenszentek
November elsején Mindenszenteket ünnepeljük. „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.” (Lev 19,2)
Így szólt az Isten az Ószövetségben az emberhez. Ezt a küldetés adja
számára. Jézus is, mikor beszél az Isten országról. Itt a földön kell
szentkén élnünk, hogy a Mennybe juthassunk. A keresztségkor, mikor a
krizmával felkennek bennünket, akkor azt a küldetést kapjuk, hogy a
Mennyországban jussunk, és a ránk bízottakat is oda vezessük. Sokan
teljesítik ezt a küldetést a mindennapokban, akik aztán elnyerik az
örök élet jutalmát. Ezekre a mindennapi szentekre emlékezünk, akik
sokszor ezt a küldetésüket csendben, feltűnéstől mentesen viszik végbe.
Az egyháznak három szintje van: Az első a Mennyben lévő szentek
társasága, a megdicsőült egyház, akiket Mindenszentekkor ünneplünk. A
második a szenvedő egyház, akik meghaltak és még a tisztulás
állapotában vannak a tisztító helyen, értük imádkozunk halottak napján.
A harmadik a zarándok egyház, azok vagyunk mi, akik itt a földön
zarándokként haladunk az Istenhez. Ebben a három állapotban lévő tagjai
az egyháznak segítik egymást. Odilo Kluny bencés apát 998-ban fontosnak
tartotta halottak napjának a bevezetését, hogy minden elhunytért,
tisztulásban lévőért legalább évente egyszer imát ajánlanak fel. Az Ő
kezdeményezése terjedt el november másodikával az egész egyházban. A
halottakért végzett szívből jövő ima a mai hívő ember áldozati
felajánlása lehet az Istennek. Mit tudok felajánlani? Az imádságot,
azt, amiről a mai világ azt mondja, hogy hatástalan. Jézus így beszélt
a kitartó imáról: „Azt mondom azért
nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és
ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és
aki zörget, annak ajtót nyitnak. Közületek melyik apa ad a fiának
követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán
kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Ha
tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek,
mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik
tőle.” (Lk 11,9-13) Mindenszentekkor a zarándok egyház kéri a
megdicsőült egyház közbenjárását és segítségét, halottak napján pedig
imádkozik a szenvedő egyház tagjaiért.
Sándor atya
|
|
|