|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2015. JÚNIUS
|
Ferenc pápa szerdai katekézise a családapák szerepéről
Ferenc
Pápa katekézisének harmadik részéhez érkeztünk. A Szent atya szerdán
délelőtt a VI. Pál teremben tartotta meg a szokásos szerdai általános
kihallgatást. Ahol ismét az őszi szinódusra felkészítő témával a
családdal foglalkozott, ezen belül is, az édesapák szerepéről beszélt.
Ma a családapák szerepéről szóló
megfontolásaim
második részét szeretném kifejteni – kezdte beszédét a pápa. Az
elmúlt alkalommal a „távollevő” apák veszélyéről szóltam, ma inkább
pozitív szempontból szeretnék rátekinteni. Szent József is
megkísértetett, hogy elhagyja Máriát, amikor felfedezte, hogy ő
gyermeket vár; de az Úr angyala közbelépett, feltárta az Isten
szándékát és az ő apai küldetését. József, az igaz ember „magához vette
az ő jegyesét” (Mt 1,24) és a názáreti család apja lett.
Minden
családnak szüksége van apára! Ma az ő szerepének az értékére figyelünk
és néhány olyan kifejezésből szeretnék kiindulni, melyet a
Példabeszédek könyvében találunk, amely szavakkal az atya fordul saját
fia felé, amikor így szól: „Fiam, ha bölcs a szíved, akkor szívemből
örülök, és ujjong a bensőm, ha azt mondja az ajkad, ami helyes” Péld
23,15-16). Nem lehet jobban kifejezni az apa büszkeségét és
meghatódottságát, mely elismeri, hogy átadta a fiának mindazt, ami
fontos az életben, vagyis a bölcs szívet. Nem azt mondja ez az apa:
„Büszke vagyok rád, mert pont olyan vagy mint én, mert azokat ismétled,
amiket én mondtam és cselekedtem”. Nem, nem ezt mondja, hanem ennél
valami sokkal fontosabbat, amit így lehetne elmagyarázni: „Boldog
vagyok, mind ahányszor látom, hogy bölcsen jársz el, és meghatódom
ahányszor hallom, hogy egyenesen beszélsz. Ez az, amit rád akartam
hagyni, hogy a tiéd legyen: a benső alkatodat, hogy bölcsen és
egyenesen érezz, cselekedj és ítélj. És hogy te ilyen lehessél,
tanítottam meg neked azt, amit nem tudtál és kijavítottam a
tévedéseidet, amiket nem láttál. Mély és egyszerre diszkrét szeretetet
mutattam feléd, amit talán nem éreztél egészen, amikor fiatal voltál.
Szigort és határozottságot tanúsítottam, amit talán nem értettél, csak
cinkosságot és védelmet akartál volna. Nekem magamat kellett először
próbára tenni a szív bölcsességéből és őrködni az érzékenység és
sértődöttség túlzásai fölött, hogy elhordozzam az elkerülhetetlen meg
nem értés súlyát és hogy megfelelő szavakat találjak ahhoz, hogy
megértessem magam. És most – folytatja az apa – amikor azt látom, hogy
megpróbálsz ugyanilyen lenni a fiaiddal és mindenkivel, ez meghat
engem. Boldog vagyok, hogy a te apád vagyok. Ezt mondja egy bölcs, egy
érett apa.
Egy apa jól tudja, mibe kerül ennek az örökségnek az
átadása: mennyi közelség, mennyi finomság és mennyi határozottság kell
hozzá! Mégis, mennyi vigasz, mennyi viszonzás jár érte, amikor a
gyerekek tisztelik ezt az örökséget. Olyan öröm, mely ellensúlyoz
minden fáradságot, mely felülmúl minden értetlenkedést és begyógyít
minden sebet.
Ami legelőször kell, tehát ez: az apa legyen jelen a
családjában! Legyen közel a feleségéhez, hogy megosszon vele mindent,
örömet és fájdalmat, fáradságot és reményt! És legyen közel a
gyerekekhez a növekedésükben: amikor játszanak, amikor elköteleződnek,
amikor könnyelműek, amikor szoronganak, amikor megnyilatkoznak, amikor
hallgatásba burkolóznak, amikor merészek és amikor félnek, amikor
elvétik a lépést és amikor visszatalálnak az útra. Az apa tehát mindig
jelen van. Jelen van, de ez nem azt jelenti, hogy ellenőriz, nem! Mert
az apák túlzott kontrollja megsemmisíti a gyerekeket, nem hagyja őket
növekedni.
Az evangélium a mennyei Atya
példamutatásáról beszél. Egyedül őt lehet, ahogy Jézus mondja, valóban
„jó atyának” hívni (v.ö. Mk 10.18). Mindenki ismeri a „tékozló fiúról”,
jobban mondva az „irgalmas atyáról” szóló rendkívüli példabeszédet
Lukács evangéliumából (Lk 15,11-32). Mekkora méltóság és mekkora
gyengédség a várakozásban, ahogy az atya az ajtóban áll, hogy várja a
fia visszajöttét! Türelmesnek kell lenni az apáknak! Sokszor nincs mást
tenni, mint várakozni, imádkozni és türelmesen várni, finoman,
nagylelkűen és irgalommal.
Egy jó apa tud várakozni és tud
megbocsátani, szíve mélyéből. Biztos, képes eltökélten helyreigazítani
is: nem erőtlen, nem engedékeny, nem érzelgős. Egy apa, aki
képes helyreigazítani lealacsonyítás nélkül, ugyanaz, mint aki
képes megvédeni, anélkül hogy kímélné magát.
Egyszer egy esküvő
alkalmával hallottam egy apától: „Néha el kell fenekelnem a gyerekeket,
de soha nem az arcukat, nehogy megalázzam őket. Milyen szép! Van érzéke
a méltósághoz! Fegyelmezni kell, jogosan teszi ezt és aztán megy tovább.
Ha
tehát van valaki, aki a mélységéig menően el tudja magyarázni a Jézus
tanította Miatyánk imádságot, akkor valóban az, aki első személyben éli
az apaságot. Kegyelem nélkül, ami a mennyei Atyától jön, az apák
elvesztik a bátorságukat és elmenekülnek. De a gyereknek szükségük van
az apára, aki várja őket, amikor hazatérnek eltévelyedéseikből.
Megtesznek mindent, hogy ne fogadják, hogy ne is lássák őket, de
szükségük van rájuk. A meg nem találás sebet ejt rajtuk, ami aztán
nehezen gyógyítható.
Az egyház, a mi anyánk elkötelezte magát abban,
hogy minden erejével fenntartsa a családapák jó és nagylelkű szerepét,
mert ők az új nemzedékek számára mással nem helyettesíthető őrei és
közvetítői a jóságba és igazságosságba, az Isten védelmébe vetett
hitnek, miként Szent József.
Forrás Magyar Kurir
|
|
|
