|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2015. FEBRUÁR
|
Gyökössy Endre: Recept
Minden
év január hónapjában rendezik az ökumenikus imahetet. Újságunk több
éves hagyományát folytatva ilyenkor egy protestáns lelkész gondolatait
közli a keresztény egység jegyében. Idén református testvéreink egyik
legkiemelkedőbb teológusának - Lajos Atya által is nagyra tartott és
mélyen tisztelt – dr. Gyökössy Endrének gondolatait olvashatják.
- Igehirdetésének egyik mondata hozott ide. - Örülök, hogy eljött, foglaljon helyet, s mondja el, mi volt az a mondat. -
„A félretett, az összegyűjtött harag felgyülemlik, és - azt hiszem, így
hangsúlyozta - gyűlölet lesz belőle, s azt öli, aki gyűlöl, lassan, de
biztosan.” Ugye Pál apostolt idézte: a nap le ne menjen a ti
haragotokkal!? - Erről is szó volt, de gondolom, mást is szeretne még mondani. -
Igen. Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét
házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt
kellett laknunk. Nem volt más megoldás. Anyám pedig képtelen volt
elvágni a lelki köldökzsinórt, szinte pórázon tartott vele, mint
kisgyermek koromban. Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy
elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség. Merem
állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül
élünk, anyám és én. Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen,
robbanékony légkörben. Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá -
rettenetes kimondani is -, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett
életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. Míg házasságban éltem,
jóformán sose voltam beteg. Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s
szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim
vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem
megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív,
beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg.
Mondja: mit tegyek? - Mit tett eddig? - Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat. - Mióta imádkozik ezért? - Amióta tudom, hogy gyűlölöm. - Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje? - Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam. - Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt? - Hát…, hogy szeretni tudjam. -
Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső,
meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van? - Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában. - Szeretnék valami mást is ajánlani. - Azért jöttem. - Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van? - Igen, körülbelül így. - Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban… - A kereszten? -
Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik,
hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször
az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett
cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket… - De mit tegyek? - Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud. - De mondtam, hogy gyűlölöm. - Meg akar gyógyulni? - Igen. - Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is. - Mit tegyek hát? - Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná? - Kiváltanám. - Bevenné? - Bevenném. - Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja? - Írom. -
Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy
aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet
süteményt hozok neki. - Írja csak, írja… Csütörtökön: elhívom sétálni,
hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt - csak őt - beszélni. Pénteken:
megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott. - Már évek óta nem zongorázik. -
De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot
főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor
lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei
kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten
ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és
megbeszéljük a többit. - A csókot is kell? - Igen. - Jaj! - Miért, jaj? - Mert évek óta nem csókoltam meg. - Vállalja ezt a hetet így? - Megkísérlem. - Isten segítse. Várom… Nem jött. Hetekig nem jött… De
egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva: - Mikor tegnap ismét
betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához
ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta: - De jó
vagy mostanában hozzám. - Akkor, évek óta először, éreztem, hogy
szeretem az anyámat. Aztán hozzátette: - Adja másnak is oda ezt a receptet…
|
|
|