|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2014. SZEPTEMBER
|
|
Búcsú a hívektől
Máté: 13,47-53
2014.
július 31-én Kosinsky Béla atya a 12 órás szentmise keretében búcsúzott
el a Szent Kereszt plébánia híveitől. Öt évet szolgált nálunk, s
csendes, visszafogott stílusával, állandó mosolyával egy pillanat alatt
belopta a hívek szívébe magát. Az egyházi vezetés új helyre vezényelte,
mi köszönjük a szolgálatát, s kívánjuk neki, hogy az új helyen is
sikeresen hirdesse az Evangéliumot. Mivel a nyár közepén helyezték át,
ezért sokaktól nem tudott elbúcsúzni, ezért elküldte a templomunkban
elhangzott utolsó beszédét.
„Krisztusban szeretett Testvéreim!
Az
Egyház adta számunkra ezt az olvasmányt és Evangéliumot erre a mai
napra, és tudjuk jól, a vasárnapi Evangéliumokban hallottuk, hogy Jézus
különböző példabeszédeket mondott a tanítványoknak, s nekünk is az
Evangélium által mondja ezeket a példabeszédeket, hogy feltárja az
Isten titkát, az Ő szeretetét, mert pontosan ezeknek a példabeszédeknek
a vége a hálóról, a tengerbe kivetett vagy tóba kivetett hálóról, amely
különböző halakat fog össze, és úgy érzem, hogy ez a kérdés, ami itt
szerepel, mindnyájunknak szól egy kicsit. Az egész életünk erről szól,
amit Jézus itt feltesz: „Értitek-e mindezt?”
Értjük-e az életünket,
értjük-e az Isten hozzánk intézett szavát, a szeretetnek a szavát, hogy
az életünknek van jelentése, van iránya? Ezért szól hozzánk újra és
újra. Jézus felteszi ezt a kérdést, hogy értjük-e az életünket,
értjük-e mindazt, amiről Ő az események által hozzánk szól?
Mert
nagyon sok dolog történt ebben az öt évben is, amíg itt voltam, és
mondhatjuk, hogy egyfajta teljesség ez az öt év, mert minden ilyen
periódus magában foglalja az egészet, és ezek az események nem múlnak
el anélkül, hogy ne hoztak volna valami gyümölcsöt.
Isten azért adja
az életünket, hogy ebből értsük meg, hogy mi az Ő célja, hogy bennünket
valóban szeret. Ami mindig megragad az Evangéliumban és Isten szavában,
amit itt is hallottunk, hogy az utolsó ítéleten mi történik. Amikor a
háló megtelik, partra vonják és nekiülve kiválogatják. A javát
edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Az Isten nem
személyválogató, és az Isten bennünket egyaránt szeret. S valójában
rajtunk múlik, hogy mennyire értjük az életünket, hogy mi magunk mit
választunk, hogy hitványak akarunk-e lenni, vagy pedig jók.
Ez sem
teljesen rajtunk múlik, hanem azt jelenti, hogy valaki jó, hogy tud
hallgatni az Istenre, hogy használja az Ő kegyelmét. Jézus pontosan
erre hív bennünket, hogy ebben az értelemben legyünk jók. Ne azért,
mert olyan ügyesek vagyunk, vagy különlegesek, hanem mert meghalljuk az
Ő szavát, megértjük az Ő szavát és tudunk erre válaszolni.
Attól
lesz valaki jó, hogyha tapasztalja Isten kegyelmét, ha befogadja ezt a
szót. Ő az, aki bennünket tud jóvá tenni. Az Isten valóban szabadon
hagy bennünket, és ez egy objektív ítélet, hogy mi magunk az
életünkkel, tetteinkkel mit választunk. Hiszünk-e az Isten
szeretetében, az Ő megbocsátásában, úgy élünk-e, hogy van reményünk,
vagy pedig csak önmagunkban bízunk, és újra és újra azt tapasztaljuk,
hogy szomorúak vagyunk.
Krisztus hív arra, hogy valóban értsük meg
az életünket, lássuk meg, mi az Ő terve velünk és lássuk azt, hogy
napról-napra, újra és újra szól. Pontosan ez az Ő szeretetének a jele,
hogy mindig vannak új események.
Szoktam mondani, hogy az élet
felülmúlja a fantáziát, és valóban az élet Isten fantáziája, ami
felülmúlja a miénket, amely mindig meg tud lepni bennünket és meg tud
ajándékozni, és ezért jó, ha tudunk rácsodálkozni arra, amit az Isten
tesz velünk még akkor is, ha talán kellemetlen vagy fájdalmas, mert
ebben megláthatjuk az Ő jelenlétét.
Így fejeződik be ez a rész: amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment.
Nos,
hamarosan más helyre megyek és biztos, hogy az Isten ott is jelen van.
Jézus is azért ment más helyre, hogy ott is hirdesse az Örömhírt, hogy
tanúságot tegyen az Atya szeretetéről, az emberek láthassák, hogy nem
reménytelen az életük.
Nagyon gyorsan eltelt ez az öt év. Emlékszem,
hogy a Budavári Nagyboldogasszony-templomban, a Várban pontosan öt éve
ugyanígy búcsúztam. Akkor azt mondtam, hogy bár elmegyek innét, de
mégis az volt és marad az első hely, az első dispozícióm, ez volt a
második hosszabb ideig, és nagyon sok ajándékot kaptam Istentől és
tőletek. Köszönöm szépen!
Az élet megy tovább, és bizonyára tartogat
további ajándékokat, és kívánom, hogy közösen fedezzük fel az Ő
ajándékait amit ti is kapni fogtok, és amit én is az új helyemen, hogy
lássuk meg az Ő szeretetét. Lássuk meg azt, hogy nem értelmetlen az
életünk, hogy van jelentése, hogy valaki felé tartunk, aki szeret
bennünket, és aki gondoskodik a nehézségek és az életünk problémái
által is. Ámen.”
Béla atya
|
|
|
