|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2014. PÜNKÖSD
|
|
Pünkösdi csoda
Egy nagyváradi „városrendezési” terv meghiúsulása 1964-ben
1964
májusában csodálatos események zajlotta le Nagyváradon. A város
központjában lévő Szent László-templomot napokig élőlánc vette körül.
Mi történt a Partium fővárosában? Ennek jártunk utána.
Részlet a bukaresti Magyar Nagykövetség 1964. augusztus 31-i Kutin Jenő nagykövet jelentéséből Forrás:(Magyar Országos Levéltár)
Szigorúan titkos!
Kapják: Puja Frigyes
Orbán László
Prantner József elvtársak
Tárgy: A nagyváradi katolikus templom lebontásának terve.
A nagyváradi Városi Néptanács még a múlt év folyamán javaslatot tett a
város központjában lévő, Sebes körösi hídon átvezető nemzetközi műút
mellett fekvő katolikus templom lebontására. A lebontás tervét a
néptanács azzal indokolta, hogy a növekvő forgalom miatt a híd
feljárója előtt széles térséget kell létesíteni, másrészt esztétikai
szempontból is kívánatos volna, ha a Városi Néptanács tetszetős épülete
szabad előteret kapna.
A néptanács meg is szerezte a templom lebontásához a legfelsőbb
hatóságok hozzájárulását. A határozat szerint a templom utolsó
nyitvatartási napjának ez év május 18-ának, pünkösdhétfőnek kellett
volna lennie.
Szemtanú (Kovács Gábor mérnök, Külkereskedelmi Kirendeltségünk
munkatársa) beszámolója szerint pünkösdhétfőn este 8 óra körül a
kivilágított templom zsúfolásig megtelt hívőkkel. A templom körül
mintegy 1500-1600 idősebb korosztályhoz tartozó ember gyűlt össze. Az
utcán is zsoltárt énekelve, többen sírva, kő- és malterdarabokat
tördeltek le ereklyéül a templom falából. A templomot övező kertből is
összeszedték a virágokat. A tömeg, bár kissé megfogyatkozva, még
éjfélig is ott állt szakadó esőben, és nem akart feloszlani.
A templomot másnap bezárták. A zárt templomot azonban továbbra is 2-300 főnyi csoport vette körül…
A tömegben egyesek kijelentették, hogy levelet írnak, sőt küldöttséget
is menesztenek Gh. Dejhez (Román Komunista Párt első titkára), hogy
vonassa vissza a templom lebontására vonatkozó határozatot. A néptanács
végül is továbbította a kérést, és – mint értesültünk – a közelmúltban
Chivu Stoica elvtárs aláírásával meg is érkezett a templom lebontását
visszavonó határozat.
Eddig a párt álláspontja. De mi is történt igazából. Felelevenítjük a történetet néhány szemtanú véleményével.
A katolikus és protestáns egyházak vezetését a hatvanas évek elején is
a párt „meghosszabbított karja”, a bukaresti kultuszdepartament (a
romániai Állami Egyházügyi Hivatal) igyekezett rövid pórázra fogni. A
protestánsok esetében ez még sikerült is, hiszen a hatvanas évek elején
meghalt mindkét református püspök, és a következő egyházfő
„megválasztásánál” a kultuszdepartament nyíltan beavatkozott az általa
támogatott jelölt érdekében. Ezek után nem véletlen, hogy amikor
1963-ban elhatározták a Brassó központjában lévő református templom
lebontását, (a párt bizalmát élvező) Nagy Gyula kolozsvári református
püspök a hívek zúgolódása ellenére is jóváhagyta a tervet.
A katolikus egyház esetén azonban nehezebb volt a párt befolyását
érvényesíteni, hiszen Márton Áron gyulafehérvári püspök még házi őrizet
ellenére is „kézben tudta tartani” egyházát. A papságot az 1956 utáni
megtorlások ellenére sem sikerült megfélemlíteni. A nagyváradi
események pedig megmutatták, hogy a híveket sem.
"Azt
mondották, zavarja a forgalmat. Zavarta az ő szemüket. Megtiltották a
harangozást is, mert zavarta őket, hogy harangoznak reggel, délben,
este, vasárnap a misékre. Az ortodox templom, az nem zavarta őket,
pedig ez is ott van 50 méterre a templomtól. Kihirdettették
pünkösdvasárnap minden szentmisén, hogy pünkösd másodnapján, hétfőn
este 6 órakor lesz a Szent László-templomban az utolsó szentmise" – mondta el Mons. Fodor József vikárius, általános püspöki helynök. – „Pünkösd
vasárnapján a hetek óta suttogott és rettegett pártutasítás híre
szárnyra kelt. Másnap az egész város jajveszékelve zarándokolt a Szent
László-templom elé”. Amikor a város vezetése elrendelte, hogy
1964. május 17-én hirdessék ki a Szent László-templomban: az épületet a
következő héten le fogják bontani, többszörösen elszámították magukat.
Nem számoltak azzal, hogy pünkösd kétnapos ünnep, és ha az első nap
kihirdetik a rendeletet, akkor másnapra a hívek felocsúdnak az első
döbbenetükből és ellenállnak. Kiderült, hogy a helyi magyar társadalom
még az 1956-ot követő tömeges megtorlások ellenére sincs „eléggé
megfélemlítve”, ráadásul – a szemtanúk beszámolója szerint – a
protestánsok és a román ortodox hívők nyíltan támogatták katolikus
testvéreiket. "A 6 órás mise után
bezárták a templomot nagyon nehezen, mert senki nem akarta elhagyni. Az
emberek élő láncot alkottak gyertyával, három napon keresztül,
éjjel-nappal itt voltak" – emlékezett Hetzke Jenő, szemtanú.
Hesz Márta, a Jézus Szíve Társaság szerzetesrend tagjaként is részt vett a misén: „Amikor
befejeződött a szentmise, a Dászkál úr lehunyt szemmel és sírva ment be
a sekrestyébe. A nép maradt a templomban. A kóruson egyszer megszólal
egy kedves fiatal szőke asszony: „Asszonyok, anyánk haldoklik!
Virrasszunk!"
A szolidaritás másik megnyilvánulása az volt, hogy a (többnyire
magyar munkásokat foglalkoztató) városi építkezési vállalat sem volt
hajlandó elvégezni a bontást, sőt, még a környező falvakból sem tudtak
erre a „piszkos munkára” embereket toborozni.
Másnap a bezárt templom előtt folytatódott a keresztényi csendes tiltakozás: „Az
utca elején lakott Medgyesiné, jó barátom volt. Odaérek az ablakhoz,
benézek, ott áll bent és int, hogy jöjjek közelebb. Közelebb megyek,
erre Ellus, így hívták, letérdel, és összetett kézzel mondja nekem,
visszakaptuk a templomot. Holnap 7 órakor szentmise."
A megtorlás természetesen nem maradt el. Tizenhárom személyt
tartóztattak le és ítéltek el hét évre – államellenes szervezkedés
címén – a tiltakozók közül. (Ebből öt és felet le is kellett ülniük.)
Az ellenállás azonban nem volt hiábavaló, mert Bukarest ebben az
esetben meghátrált. A civil kurázsi győzött. A templom még ma is áll
Szent László városában. (forrás: Erdély ma)
B. Miklós
|
|
|
