|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2014. HÚSVÉT
|
|
A húsvéti széder
2014.
április 5-én a római Zenit újságban Nicola Rosetti teológus elmélkedik
a héber családi ünnep, a húsvéti széder, és az Eukarisztia alapításának
kapcsolatáról, melyet Béla atya fordított.
János evangéliumában olvassuk, hogy Isten Igéje testté lett. Ebből
következik, hogy az isteni természet valamilyen módon magára vette az
emberi lét összes koordinátáját: a teret, az időt, a nyelvet, a
kultúrát. És Jézus csakugyan mintegy 2000 évvel ezelőtt, amikor
Augusztus császár uralkodott, Betlehemben született, a héber nép
kebelén. Mindez nyilvánvalóan befolyásolta személyiségét, amennyire a
környezete bárki más életére is hatással lehet. Jogosan állíthatjuk
tehát, hogy gondolatait és cselekedeteit teljesen átitatták ennek a
népnek kulturális kategóriái.
Ha figyelmesek vagyunk, Jézus héber társadalmi és kulturális hátterét
az evangélium minden lapján felfedezhetjük, és ez, anélkül, hogy
valamiféle műveltségi gyakorlat lenne, lehetővé teszi számunkra a
Megtestesülés titkába való mélyebb behatolást és Jézus alakjának és
üzenetének teljesebb megértését.
Most Jézus életének egy alapvető eseményénél, az Eukarisztia
alapításánál szeretnénk megállni azért, hogy azt az ő héber kultúrája
fényében olvassuk. Jézus az Eukarisztiát a felszabadulás kontextusában
alapította. Hiszen azon az éjszakán, amelyen elárulták, ő, mint minden
rendes izraelita, tanítványaival az egyiptomi rabszolgaságból való
megmenekülés emlékét ünnepelte. Ez az emlékezés meghatározott ételek
elfogyasztásával történt, és történik mind a mai napig a hébereknél,
amelyek egy különleges vacsora, az ún. „húsvéti széder” (=rend) során
külön jelentéssel bírnak.
Az asztalon a következő ételeket találjuk: kovásztalan kenyér, 4 kehely
bor, zeller, amit vízbe mártanak, keserű saláta, charoszetmártás és
bárány.
Kezdjük a kovásztalan kenyérrel. Élesztő nélküli kenyérről van szó. A
Kivonulás könyve elmondja, hogy a zsidók éjszaka menekültek, sietve
mentek és nem volt idejük a kenyér megkelesztésére. Így történt, hogy
csak lisztből, vízből és sóból álló lepényt készítettek.
A boros kehelyből 4 van, és mindegyik pontos jelentést hordoz: az
elsővel felszentelik húsvét ünnepét, a másodikkal arra emlékeznek,
hogyan szabadította ki Isten a zsidókat Egyiptomból, a harmadikkal a
bárányra emlékeznek, akit azért áldoztak fel, hogy a héberek házait
megjelöljék a halál angyala számára, a negyedikkel hálát adnak
Istennek, amiért a föld összes népei közül Izrael népét kiválasztotta.
Egy szál zellerlevelet vízbe mártanak, és az asztalra hulló cseppek emlékeztetnek az Egyiptomban hullatott könnyekre.
Hasonló szomorú jelentése van a keserű salátának: emlékeztet annak az időnek keserűségére, amikor a zsidók rabszolgák voltak.
A charoszetmártás, amely mogyoróból, aszalt fügéből, narancsból és
mézből készül, emlékeztet a téglák készítéséhez használt összegyúrt
anyagra.
A bárány (amit manapság sok zsidó közösség csirkével helyettesít, de
Rómában nem) arra emlékeztet, amit a zsidók leöltek házaik megjelölése
céljából a halál angyalának. Ennek az állatnak a feláldozása tette
lehetővé a zsidóknak a megmenekülést.
Miután áttekintettük, milyen ételeket fogyasztanak a húsvéti vacsora
során, lássuk, hogyan zajlik a húsvéti széder, figyelmünket főleg a
szertartás azon részeire irányítva, amelyek az evangélium
elbeszélésében is szerepelnek.
A családfő iszik az első kehelyből, és ezzel megkezdi az ünnepet. Aztán
kezet mosnak. Mindenki magának, mert a szabadságnak ezen ünnepén senki
nem kell, hogy a másik szolgája legyen. Itt jelenik meg Jézus első
közbelépése, mely megtöri a hagyományt. Hiszen Jézus, ahogy azt János
evangéliuma elmondja nekünk, vett egy mosdótálat és egy kendőt maga elé
kötve elkezdte mosni a tanítványai lábát. El tudjuk képzelni az
apostolok teljes elképedését és csodálkozását Jézus ezen tettét látván,
amely a zsidó vallás számára ennyire különleges pillanatban történt.
Jézus világosan és visszavonhatatlanul, különösen egy héber olvasó
számára, tanítványainak szolgájává teszi magát.
Aztán a zellert vízbe mártják és a lehulló cseppek emlékeztetnek az
Egyiptomban ontott könnyekre. A három kovásztalan kenyérből készült
lepény közül veszik a középsőt, és kettétörik. Aztán isznak a második
kehelyből és elmondják, hogyan szabadította meg Isten a zsidó népet az
egyiptomiak fogságából. Újra kezet mosnak.
Majd a családfő veszi a kovásztalan kenyeret, megtöri, és szétosztja a
résztvevők között. A vacsora ezen pontján mondta Jézus ezeket a
szavakat: „ez az én testem”. Az a kenyér, mely már a szabadság és a
felszabadulás pozitív jelentését hordozta még inkább megerősödik ebben
a jelentésében azáltal, hogy annak testévé lesz, aki megszabadít a
bűntől és a haláltól.
Ezután bemártják a charoszetszószba. Ezen a ponton leplezte le Jézus az
árulót. János elbeszélését követjük. Jézus azt mondta a vacsora közben,
hogy valaki el fogja árulni őt, és ezzel megfagyott a hangulat a
tanítványok között. Péter így kérte meg Jánost, aki Jézus közelében
ült, hogy kérdezze meg ki az áruló. János így is tett Jézus keblére
hajolva. A mester azt mondta Jánosnak, hogy az az áruló, akinek a
(charoszetszószba) bemártott falatot adja.
Ezen „előételek” után következik a valódi vacsora, amikor a bárányt
eszik annak emlékéül, akit feláldoztak a zsidók üdvösségéért. Miután
megették a tűzön sütött húst, megisszák a harmadik kelyhet, a megváltás
kelyhét. Ezen a ponton mondta Jézus: „Ez az én vérem”. Ennek
lecsapódása megtalálható az átváltoztatás szavaiban, amikor a pap azt
mondja: „A vacsora után (vagyis miután a bárányt elfogyasztották)
ugyanígy kezébe vette a kelyhet is, …”.
Aztán koccintanak a negyedik kehellyel, amelyikkel megköszönik Istennek
a zsidó nép kiválasztását a föld összes népei közül, és a vacsora egy
himnusz éneklésével zárul. Erről az imáról beszélnek az evangéliumok,
amikor azt mondják „Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek
az Olajfák hegyére” (vö. Mk 14,26).
Van egy ötödik kehely is, amit Illés prófétának tartanak fenn, aki a
zsidók között mind a mai napig élő hagyomány szerint a Messiás
eljövetele előtt kell érkezzen. Jézus valószínűleg erre a kehelyre
utal, amikor az Olajfák hegyén így imádkozik: „Atyám, távoztasd el
tőlem ezt a kelyhet”.
Béla atya
|
|
|
