|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2013. HÚSVÉT
|
|
Pilinszky János: Virágvasárnap
Jézus jeruzsálemi
bevonulásáról János evangélistánál olvashatjuk a legjelentősebb
beszámolót. Szereplői: a lelkes tanítványok serege, az út porába hulló
pálmaágak, s az isteni teher alatt szelíden lépkedő „szamaracska”. S
még valami: a kövek. Jézus még őket is bevonja az ujjongásba: ha nem a
nép, hát ők, a „kövek kiáltanának!”.
Ki ünnepel itt? Mintha a teremtett világ egy-egy képviselője, a kő, a
pálma s a szamaracska az egész nagy egyetemet képviselné a
bevonulásban. S itt érdemes megemlítenünk, hogy növények és állatok
milyen szokatlan hangsúllyal szerepelnek mindig az Evangéliumban,
főképp a példabeszédekben. De nem a hasonlat, és nem is holmi
megszemélyesítés emeli különleges megvilágításba őket, hanem nyilván a
Teremtő és teremtmény közötti viszony csodálatos komolysága.
Amikor Jézus „dicsőségesen” bevonul Jeruzsálembe, erre a futó
ünneplésre futotta a világ erejéből. Azután még az emlékét is elsodorja
a pillanat, és belepi az út pora.
Az igazi, a tulajdonképpeni „megdicsőülés” még hátravan. Erről az
Evangéliumnak talán legcsodálatosabban paradox mondatai következnek,
közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás után.
„Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőíttessék. Bizony, bizony
mondom nektek, ha csak a gabonaszem a földbe nem esik és meg nem hal,
maga marad…” „Most az én lelkem megrendült. És mit mondjak? Atyám,
szabadíts meg engem ezen órától! De hisz azért jöttem ez órára, Atyám,
dicsőítsd meg nevedet!”
És mégis... Bármennyire kitérő, csalóka fény volt is Jézus számára a
jeruzsálemi bevonulás, a mi ünneplésünk, mégis érez gondosságot,
mellyel fogadta, sőt mintegy elébe ment a szegényes fogadtatásnak. Örök
időre szóló okulásul szolgálhat számunkra: saját erőnkből csak ilyen
szalmaláng lelkesedésre futhatja. S ha jól szemügyre vesszük a
történetet, láthatjuk, hogy gyengéd gondoskodással még ezt is Jézus
maga készítette elő - miérettünk, ahogy mondotta.
A másik tanulság az isteni szerénység. Jézus példamutatása, hogy milyen
szelíd alázattal kell fogadnunk az emberek ünneplését. Igaz, nem tér ki
előle, mint ahogy semmi emberi elől nem tér ki -, hogy annál teljesebb
tanítást hagyjon örökül számunkra. A jeruzsálemi bevonulás története
hányszor játszódik le azóta is bennünk, egy-egy rövid felbuzdulás
képében.
Hogy találkozásunk vele hogy válhat tartóssá? Erre felel a következő
szakasz. Vállalnunk kell önmagunk "elvesztését", ahogy ö vállalta a
földbe hullott gabonaszem sorsát. Akkor valóban egyek leszünk majd
vele, s nem a futó, hanem az örök dicsőségben, a jeruzsálemi bevonulás
után az örök Jeruzsálembe való bevonulás örömében.
Jézust Jeruzsálemben Virágvasárnap nagy tömeg köszöntötte hozsannázva.
Alig néhány nap leforgása után Nagypénteken viszont "feszítsd meg"-et
kiáltott. (Lk 22.14)
|
|
|
