|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2013. FEBRUÁR
|
|
A jóság tragédiája
Január közepén kezdődött,
és egy hétig tartott a kereszténység egységéért megrendezett ökomenikus
imanyolcad. Az egy hét hatására, ahogy Ruppert atya mondta a múlt heti
prédikációjában, nem borultak egymás nyakába a baptista, református és
katolikus hívők, de az nagyon jó, hogy közösen imádkoztak, és közösen
fordultak az Isten felé. Újságunk több éves hagyományát folytatva
ilyenkor egy protestáns lelkész gondolatait közli a keresztény egység
jegyében. Idén néhai Farkas József, a Budapest, Klauzál Téri Református
Gyülekezet alapító lelkészének írását közöljük. Farkas József dr.
Gyökössy Endre kortársa, s korának legjelesebb református gondolkozója
volt, akit a gyülekezetében és a református körökben csak Jóska
bácsinak neveztek, s akiről a halála után az Új Emberben Deme Tamás -
Farkas József, egy katolikus református című cikkében - így emlékezett:
„Lelkipásztor, aki reformátusként volt egyetemes, az ökumené és a
radikális megújulás elkötelezettje. Népszerűségét kitűnő könyvei és
rendkívüli emberi figyelmessége alapozta meg. Teológiai beszédei
világosak és érthetőek voltak. Tudta, a nyelven múlik a közvetítés
minősége. Képes volt távlatosan gondolkodni, nem tisztelte az egyházi
merevséget, hirdette, hogy nem a Biblia betűje áll Krisztus fölött,
hanem Jézus áll mindennek a középpontjában. Farkas Józsefet kutató,
tanító embernek ismertük. Hálát adunk Teremtőjének az általa
közvetített szellemiségért - a Szeretet Lelkéért”. Kérem,
fogadják szeretettel az alábbi gondolatokat.
Sokféle módon lehet megfogalmazni azt, hogy milyen örökséget hagyott
reánk Jézus. Egyik Változat: Jézus leleplezte a jóság tragédiáját, de
ezzel együtt megmutatta a gyógyulás útját is azzal, hogy ajándékul
kínálta szeretetét, Lelkét, a Szentlelket. Mit jelent a „jóság
tragédiája”? Elakadnak a gondolataink a gonoszság tragédiájánál: „a bűn zsoldja a halál” (Róma 6:23).
Ez igaz, de nem a teljes igazság. A bűn nemcsak halálos, de
gyönyörűséges is. Örömet, boldogságot, győzelmeket ígér, ezért
vétkezünk újra meg újra. A Szentírás ugyan kijózanít: leleplezi azt,
hogy a bűn csupán „ideig-óráig” való gyönyörűséget ad (Zsid 11,25), de
ezzel senki nem számol, amikor édesgeti a bűn.
A prédikációk rendszerint a bűnöket ostorozzák. Jézus nem ezt tette. Ő
sokkal inkább a „jóság” csalárdságait leplezte le. Voltak körülötte
nagyon bűnös emberek. Ezeket védelembe vette. És sokan voltak körülötte
olyanok, akik az általános társadalmi megítélés szerint „jó emberek”
voltak. Ezeknek a szemét próbálta megnyitni Jézus. Ismerjék fel, hogy
milyen képmutató és álszent, milyen férges a látszatra annyira mutatós
„jóságuk”. Alamizsnát osztogattak, de ügyeltek arra, hogy sokan lássák.
Lelkigondozást akartak végezni (kivenni a szálkát a másik szeméből) s
nem vették észre, hogy először ők szorulnak lelkigondozásra. Hosszasan
imádkoztak, de nem belső kamrában, hanem az emberek szemeláttára. „Ifjúságomtól fogva megtartottam mindezeket, mi fogyatkozás van még bennem?” (Máté 19,20).
Megrendítő, de nagyon igaz ez a tétel: a bűn ideig-óráig gyönyörűséges,
de a „jóság” élethossziglan tartó káprázat. Nehéz ezt fölismerni. Jézus
munkásságának is csekély eredménye volt. Mi a magyarázata ennek? Az az
igazság: aki vétkezik, azt a bűn csapja be, de aki „jó ember”, az
önmagát csapja be. Nélkülözi az igazi önismeretet. Maga is elhiszi azt,
amit másoknak színészkedik. Mi az a féreg, ami a jóság piros almáját
belül rágja? Két betű elég a megnevezésre: ÉN. Ennek követelődzése
minden jóságot megfertőz. Szeretlek, de úgy, hogy igazában benned is
önmagamat szeretem. Segítek, de jöjjön érte köszönet. Ítélkezem, mert
te nem úgy gondolkozol és nem úgy cselekszel, mint én. A gyermekem, a
szerelmem, a hitvesem az enyém, és jaj annak, aki el akarja venni tőlem…
A jóság magasiskolája a vallásosság. Jézus itt sem volt megalkuvó.
Bizonyára jobban fájt neki a vallásosság köntösébe öltözködő áljóság,
álszentség, mint a közönséges álszeretet. (Lásd: Márk 7,9-13!) Azt
tekinthetjük „megtért” embernek, aki nemcsak bűneiből, de a „jóságból”
is megtért. Akinek volt bátorsága ráeszmélni arra, hogy az erős hite,
anyai vagy hitvesi szeretete, diakóniai buzgólkodása mögött mennyi
erőlködés és képmutatás rejtőzik.
A gyógyulás útja rendkívül egyszerű: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem.” (Gal. 2,20). Szentlelke által megszületett bennem a Krisztus. Ez úgy kezdődik, hogy „megbocsáttattak a te bűneid”
Nemcsak a durva nyilvánvaló bűneid, hanem a „jóság” káprázatában
született és szeretetnek nevezett akcióid. Ennél olcsóban nincs
keresztyénség! Amiként az ítélet az Isten házában kezdődik (1Péter
4,17), tehát azokon föltehetően „jobb” emberek, mint a „pogányok”,
hasznos lenne ,ha az önvizsgálatot a „jóságaink” alaposabb
megvizsgálásával kezdenénk és nem a látványos bűneinket siratnánk
(nagyrészt ezt is hiúságtól indítva!!)
Kemény beszéd ez? Elviselhetetlenül kemény. De boldog az az ember,
akinek van füle, van szíve annak megértéséhez, hogy mennyire igaz ez a
kemény beszéd.
|
|
|
