A Lélek a szeretet, a Lélek valami magasabb isteni erő. Sőt: Jézus az Isten személyes lelkének nevezi, akit majd elküld. Ezen isteni Lélek az Atyáéból és Fiúéból veszi azt, amivel megszenteli a világot. Nagy Szent Vazul, a híres kappadókiai egyházatya a negyedik században így ír róla: "Tőle származik az eljövendő dolgok előre tudása, a szent titkok ismerete, az elrejtett dolgok megértése, az adományok elosztása; neki köszönhető a soha véget nem érő öröm, az Istenben való állhatatosság, az Istenhez való hasonlóság.”
Érdekes, a tudós, a művész, a hívő találkozik vele. Az utca ember, a középszerű, miért nem?
Heisenberg, a múlt század természettudósa, amikor az atomok legbelsejébe bepillantott nagyszerű kísérleteinél, szinte felkiáltott: ott a legkisebb egységben csodálatos, színes élet örvénylik, mindegyikben más változat. Mintha ott valaki játszadozna roppant ötletekkel. Lélek ömlik el a mikró- és makrokozmoszban. A teremtéskor – írja a Biblia – Isten lelke állt őrt, hogy ne káosz legyen, hanem izgalmas, fejlődő, színes, kozmosz. Ott nincs sablon, nincs két egyforma levél. Mi pedig lélekölő, kiskaliberű világot rendezgetünk be lelkekben, társadalmakban. A művész is lelket varázsol az alaktalan kőtömbbe, természetfeletti ízes valóságot lehel a 9. szimfóniába, égi szépet mutat be a vásznon.