Ülök a szobámban és a szemközti ház kertjében álló fenyőket figyelem. Nagyon szeretem a fenyőillatot, gyermekkoromban - néha még mostanában is - gyakran bebújtam karácsonyfánk legbelső ágai közé, hogy magamba szívjam ezt az üdítő-bódító fenyő-aromát. De jó is a tobozoknak - gondolom -, ők egész évben részesei lehetnek ennek az illatos, zöld homálynak, amely fenségesen-mélységesen lengi át a fenyvesek világát.
Miközben így merengek, egyszerre úgy érzem, mintha az erdő közepén állnék... Hirtelen megelevenedik körülöttem minden, már csak a havas fenyvest látom, a hó súlya alatt mélyre hajló ágakat. Az egyiken megpillantok egy tobozt. Elmerülten tanulmányozom, és azon töprengek, mi is lehetne a sorsa így karácsony táján... Egy szellő finom hópamatot permetez a földre, a hideg vékony üveghúrjain megpendül a csend. Mintha még a fák lélegzését is hallanám... Egyszerre távoli hangokra leszek figyelmes: emberek közelednek, kezükben fejsze villan. A fákat már korábban kiválaszthatták, mert határozott léptekkel indulnak egyik-másikhoz és néhány gyors csapással ledöntik. Megállnak az alatt a fa alatt is, amelyiken az én tobozom függ. Munkához látnak, majd egy nagy reccsenés, végül tompa puffanás a tűlevélszőnyegen, csak úgy porzik a hó...
Nemsokára a fenyő a piacon áll a többi fa között, tűlevelű karjain dédelgetve a tobozt. Az eladó vidáman kínálgatja portékáját, mellette csillogó szemű gyerekek csimpaszkodnak szüleik karjába, miközben ők gondterhelt arccal vetik össze pénztárcájuk lehetőségeit a fák méretével. Az árus éppen azt emeli ki, amelyiket már az erdőben is figyeltem. Gyorsan körültekeri spárgával, és átnyújtja új gazdájának.
Vajon kik is lehetnek e kis fenyő tulajdonosai? - kérdem magamban. Igen sokféle ember: családosok, boldog fiatal házasok, nagyszülők, talán egy magányos öreg? Kerülhet iskolába, egy áruházba vagy irodába, kórházba, sok helyre, különféle emberekhez: egyiküknél természetes a jelenléte, a másiknál csak azért áll, mert "ez a szokás".
Különbözőképpen éljük meg az ünnepet is. Akik egyedül kénytelenek ünnepelni, azoknak enyhülést adhat, ha belegondolnak a karácsony szeretet-üzenetének lényegébe: hol és hogyan tudnék én segíteni másokon, akaratommal, leleményemmel, nem csak karácsony pár napján, hanem az év többi időszakában is? És ekkor elfeledkeznek önmagukról, magányukról, hiszen ezzel megértik az üzenet lényegét. Annak, aki közösségben, családban ünnepel, még több alkalma nyílik ezt a gyakorlatban is megvalósítani.
Ám ahol csak a lakás ragyogása, a szenteste elfogyasztott vacsora ízletessége vagy a fenyőfa csillogása áll a középpontban, ott a nagy sürgés-forgásban megfeledkeznek a lényegről: a lelkek ünneplőbe öltöztetéséről. Pedig ennél nincs fontosabb. Eleinte talán nehéz odafigyelni erre, különösen mikor leköti figyelmünket a készülődés izgalma. De a titok légköre, amely Krisztus születése óta körüllengi a karácsonyi ünnepkört, segíthet a ráhangolódásban. Mennyivel elégedettebben gondolunk majd vissza karácsonyunk meghitt hangulatára, ha megtaláltuk a fa alatt a legnagyobb ajándékot, ami mindenkié, és csak közösen bonthatjuk ki: a békét. Tüzét Valaki rég meggyújtotta közöttünk, és lángját azóta is táplálja. Erről gyújtsuk meg a gyertyákat!