A próféta már előre megmondta Jézusról, hogy a megroppant nádat nem töri össze, a füstölgő mécsbelet nem oltja ki, szavai, tanítása mégis emberi világokat forgatott fel. A hatalmasok, a biztos székeken ülők ezek hatására bizonytalanná váltak, s nem találtak kínzó helyükben más megoldást, minthogy megölik a názáreti Jézust. Szinte menetrendszerűen a prófétai jövendölések forgatókönyve szerint hajtják végre az elfogatását, vallatását, sőt kínzását és a kivégeztetését. Mindezt azért, hogy kínzó belső feszültségük megszűnjön, megnyugodjanak. A zsidó nép vezetői azért siettek a lebonyolítással, hogy az ünnepekre minden rendben legyen. Biztosak voltak abban, hogy a kínzás, a megalázás, aminek Jézust kitették, már összetöri.  A kivégzettek fájáról pedig még senki sem szállt le, de azért a biztonság kedvéért a katona átszúrta oldalát.  Majd a levétel után gyolcsba úgy begöngyölték, hogy attól még az élő is meghalna. A sír bejáratához hatalmas követ hengerítettek, lepecsételték, és őröket állítottak oda, hogy őrizzék.
A tettesek által remélt megnyugvás azonban nem következett be. Sőt a húsvét reggel és a közvetlen utána következő események forgatták fel az emberek életét, és teremtettek egy új világot.  S ma, a kereszten kiszenvedett, de harmadnapon feltámadott Istenember felé fordul a világ, és fordulunk mi is. És várjuk, hogy zaklatott, sokszor bizonytalankodó, kételkedő lelkünket Ö, a feltámadott erősítse, nyugtassa meg. Ezért a következőket kellene tisztán látnunk! Húsvét hajnalán a Jézus sírjához érkező asszonyok, az oda rohanó apostolok üres sírt találták. Ez az elborult lelküket csak megzavarta.
De Jézus váratlanul megjelent
Ezek az események már egyértelműek, félreérthetetlenek és meggyőzőek voltak. Nem az üres sír, nem az apostolok hite bizonyította és bizonyítja a feltámadást, hanem az Isten által tett események szülték meg a rendíthetetlen hitbéli bizonyságot. Mi sem az üres sírhoz megyünk, nem a halottat keressük, hanem az életet, az élő Krisztust. Mi sem tudunk mást mondani, mint az apostolok: „Uram, kihez mennénk, hiszen az örökélet igéi Nálad vannak.” Ezek pedig élnek a kimondóval, Jézussal együtt. Ez az élet a mi örök vágyunk biztosítéka. Ezt kell tisztán látnunk.
A húsvéti hitet nem mi találtuk ki, hanem Isten tetteivel kelti fel bennünk. Ahogy nem mi szerettük előbb az Istent, hanem Ő szeretet hamarabb minket. Ez a sorrend azonos az apostolok hitében is. Nem az apostolok keltették életre Jézust, hanem Jézus az apostolokat. Nem a mi hitünk jóvoltából él Jézus, hanem mi élünk általa. Reményünk alapja, hogy Isten tette föltétlen megőrzi  hitünket, akárcsak szeretete szeretetünket. Isten nem minket bízott meg, hogy megszabadítsuk a halálfélelemtől a világot: Maga vállalta ezt a feladatot. A tanítványok nem maguktól találtak rá a hitre, hanem a föltámadottal való találkozás vette rá őket, hogy jobban bízzanak a szabadságukban, mint a szolgaságban; az életben, mint a halálban; az örömben, mint a halálfélelemben.
Ez a hit döntést kíván tőlük is és tőlünk is.
Ma örüljünk, hogy van húsvét és van feltámadás, ezt az örömet éltessük, és az éltessen minket. Amen