|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. OKTÓBER
|
|
LELKIPÁSZTORI ÜZENETEK
A hívő ember és a politika
Másrészt
felül kell emelkednie önmagán. Például: ha nem cigánynak született,
akkor úgy kell fordulnia a cigányokhoz, hogy lehetőleg felejtsék el a
származásbeli különbséget, vagy egy értelmiségi családban felnövekedett
papnak úgy kell szólnia a munkáshoz, hogy azt ne nyomassza műveltségi
különbségük. Azt kell éreznie, hogy ez az ember Jézus Krisztus követe,
aki őt szólítja meg, ahol van.
A maga helyén a politizáló egyháznak is hasonlót kell sugároznia, ő is
tanulságot tesz az evangéliumról, például abban, hogy a politikai
programjában nem veszi fel mondjuk épp a fajgyűlöletet vagy a szegények
semmibevételét. Éppen a mai magyar politikai viszonyok között borzasztó
fontosnak tartom, s a keresztény politikus feladatának érzem, hogy
megtalálja a politikai eszmecsere, vita demegógiamentes tónusát. A
demagógia veszedelmes forgatagba tereli a politikai diskurzust, s ott
nem lehet megállni többé. Nem a lelkiismeret érvényesül, és nem a
lelkiismeret szólíttatik meg, hanem olyanfajta ösztönök, melyeket le
kellene küzdeni, vagy ki kellene nőni. Az ördögöt nem lehet ördöggel
kiűzni, és aki ellene akar fordulni, annak nem szabad átvennie a
módszereit. Meg kell keresni azt a tónust, amelyet használva csakugyan
komolyan vehetjük egymást; érv hat érv ellen, és bizalom támad az
ellenkező nézetű emberek között. Ez lehetővé teszi a gondolkodást. Mert
a gondolkodást és a lelkiismeret működését kell érvényre juttatni a
politikában, illetve ezek esélyét kell növelni. Egy keresztény
politikusnak ez a feladata. Ezzel képviseli az evangéliumot, és lehet,
hogy csak a temetésén ébrednek rá, hogy keresztény volt, abból, hogy
pap temeti el, de tudták, mindig vigyázott, hogy ne demagóg módon
forduljon az emberekhez.
Vatikán állásfoglalása
1988-ban jelent meg egy enciklika /Christifideles laici), amely a nem
pap híveknek a hivatásáról és küldetéséről szól, s abban esik szó az
emberek politikai tevékenységéről: „Az emberi személy méltósága és
jogai, valamint a polgárok felelős részvétele a közügyekben kardinális
pontjai egy hiteles politikai tevékenységnek. Laikus hívek számára a
politikai tevékenykedést úgy kell tekinteni, mint a szeretetük
gyakorlásának különösen fontos módját, hiszen felebarátaikat szolgálják
vele a közjó előmozdítása révén”. Tehát nem arról van szó, hogy van egy
egyéni ambíciójuk, amelyet az egyház bizonyos feltételekkel engedélyez,
vagy talán veszélyesnek tart, mégsem szükségszerűen rossznak, hanem
egyenesen buzdít, és azt mondja: a keresztény embernek kötelessége
valamilyen módon bekapcsolódni a politikai életbe, mert ez a felebaráti
szeretet parancsa.
|
|
|
