|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. OKTÓBER
|
|
LELKIPÁSZTORI ÜZENETEK
A hívő ember és a politika
A pap és a lelkivezető feladata
Az egyház a modern körülmények között fontosnak tartja, hogy a papokat
a közvetlen politikai szereptől távol tartsa. Nem azért, mert mégiscsak
mocskosnak találjuk a politikát, és legalább a papokat kicsit
tisztábbnak szeretnénk látni, hanem azért, mert a pap feladata az
evangélium hirdetése és a kegyelem közvetítése. A politika az egyház
felfogása szerint szükségszerűen különböző utakra tereli az embereket,
még a keresztényeket is. Az egyház örül, ha egy-egy párt kijelenti,
hogy keresztény eszméket igyekszik érvényre juttatni a politikai
életben, de egy ilyen párt sem sajátíthatja ki magának a
kereszténységet, nem mondhatja: csak én vagyok keresztény és minden
kereszténynek mellettem a helye. Nem vonhatom kétségbe annak a
kereszténységét, aki egy másik párthoz tartozik. Bár a nevemben van,
hogy keresztény párt vagyok, de ha valaki keresztény létére mást
választ, nem mondhatom: micsoda keresztény az ilyen. Lehet, hogy őt
ugyanolyan keresztény megfontolások késztetik arra, hogy a másik
párthoz csatlakozzék. Ezt nem vonhatom kétségbe, nem bírálhatom
felül.
A pap azért sem politizálhat, mert neki egyetemesebbnek kell lennie.
Ezt tréfásan úgy szoktam mondani – diákok közt élek -: ha egy
diáklelkipásztor futballdrukker, és például az MTK-nak szurkol, nem jó,
ha kitett jelvénnyel ül be gyóntatószékbe, mert akkor a fradisták azt
mondják: csak nem fogok gyónni egy MTK drukkernél! Tehát a papnak lehet
személyes meggyőződése arra nézve, hogy melyik pártnak van igaza, s még
szavazhat is rá, de véleményét nem hirdetheti a szószékről keresztény
programként. Az evangélium hirdetését sem keverheti össze személyes
meggyőződésével. De egy dolgot kötelessége megtenni, akár a
prédikációjában is: buzdítani kell a híveket arra, hogy a ne vonuljanak
ki a politikai életből, hanem keresztény lelkiismeretük szerint, Isten
előtt való felelősségük tudatában vegyenek benne részt.
De a lelkivezető sem mondhatja azt, hogy ha te keresztény vagy, ezt
tedd. S ha esetleg azt kérdezik tőle: önnek mi a véleménye, s
szeretnének konfrontálódni, akkor – nem mint lelkivezető, hanem mint
X.Y. – azt mondhatja a lelkivezetettjének: leteszem a stólát, s
amennyiben a személyes véleményemre kíváncsi, akkor ez a véleményem. De
ezt ne keverjük össze a lelkivezetői tekintélyemmel.
Sajnos manapság az a helyzet, s nekem meggyőződésem, hogy ez megint a
jelenlegi politikai állapot éretlenségéből adódik, hogy a politikai
ellenfelek önkéntelenül egymás emberi értékében is kételkednek. Ez
máshol olyan világban ahol nem volt erre ok, nincs így. Két ember, aki
különböző párthoz tartozik, s politikai vitába bonyolódik, nem riad
meg, ha gyermekeik egymásba szeretnek, s egyikük fia feleségül akarja
venni a másik lányát. Nálunk egymás emberi becsületében is kételkednek
a politikai ellenfelek. E körülmények között a papnak az Isten
mindenkire ráragyogó kegyelmét, várakozását, reménységét kell
képviselnie, amikor az emberekhez fordul. S ezért kockázatos, hogyha a
pap túlságosan direkt módon lobogtatja politikai meggyőződését.
|
|
|
