|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. NOVEMBER
|
|
"Dolgaim elől rejtegetlek"
Isten-szerelem József Attila életében
Üdvözítő, messiás-költő volt József Attila. Nem mint istenkereső, hanem
istennek dobott-rendelt-vetett; hiába volt a legélesebb elméjű költők
egyike elborultában is - ő benne feküdt Istenben. Nem "reá talált", meg
"föllelte", Vele volt. Mindig, mindenestől, a többi pőre, költői játék.
Egy zsidó
orvostól kapott / kabátot és a rokonok / úgy hívták: Többé itt ne
lássam./ A görögkeleti vallásban / nyugalmat nem lelt, csak papot, - /
országos volt a pusztulásban / No de hát ne búsuljatok.
Országos.
Isten számára nem segélyszolgálat volt, nem menedék. Ahogy a
matematika-tételek kezdődnek: "Adva van..." Isten számára adva volt,
baljósan, engesztelően, rá sem hederítve, boldog-boldogtalan. Aztán,
hogy ezzel az adománnyal hogy birkózott, hogy sem, az kötetek százait
teszi ki.
Alkata a szenvedésé volt. Nyomozzuk-kutatjuk-tapogatjuk gyerekkorának
sebeit. Elborítják. De nem csak azért, mert voltak, hanem mert adva voltak. József Attila úgy tudott fájni-szenvedni, mint jószerével senki. Őrülten. Jaj,
szeressetek szilajon, / hessentsétek el nagy bajom! / Eszméim közt,
mint a majom / a rácsok közt le és föl, / vicsorgok és ugrándozom, /
mert semmit sem hiszek s nagyon / félek a büntetéstől.../...Ölelj meg,
ne bámulj vakon / a kifent rohamkéstől... Mikor születtem, a kezemben
kés volt...
Nincs felmentés.
József Attila számtalanszor kísérelte meg a menekülést a fájdalom csapdáiból. Anyjához, mindenekelőtt.
Űr a lelkem. Az anyához, / a nagy Űrhöz szállna fönn./ Mint léggömböt kosarához / a testemhez kötözöm.
A gyereknek kél káromkodni kedve... / mama, szólj rám!
Emberek! Ki bírja ezt?
A drágalátos anyát, aki annyira elveri a sodrófával, hogy maga az anya
ájul el a verésben! Mert ellopott két buktát. Anyja - és összes
szerelme is - megistenül. A menekülés a szenvedésből úgy csillan föl,
hogy akár egész életét odadobja Flórának, Mártának, Editnek, Mamának...
Kinek ne, aki megenyhítené ezt az elviselhetetlen szenvedést, mely
belőle mint testből és lélekből fakadt?
Már nem képzelt ház üres telken...
|
|
|
