|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. KARÁCSONY
|
Hitélet és irodalom – „Dolgaim elől rejtegetlek” (3.)
Fél
évtizede emlékeztünk meg a múlt század egyik legnagyobb költőjének,
József Attilának születési centenáriumáról. Jeles hetilapunk, az Új
Ember ebből az alkalomból egy cikksorozatot jelentetett meg, melynek
minden darabjában egy ma élő és alkotó író-költő emlékezett meg a nagy
előd egy-egy Isten-kereső verséről. Ezeket az írásokat szeretnénk
feleleveníteni helyi kiadványunkban. Mostani írásunk jegyzője Zsille
Gábor a fiatal költőgeneráció képviselője, írásait magam sem ismertem.
Érdekes, hogy a kilencvenes években két intézményben is teológiai
tanulmányokat folytatott. A Magyar Írószövetség választmányi tagja, az
Új Ember munkatársa. Az ünnephez kapcsolódva a költő Karácsony című
versét veszi górcső alá. Erről a versről már volt szó lapunk hasábjain.
Először 1996 karácsonyán, majd hat évvel később ismét. Akkori írásomat
ma is aktuálisnak ítélem. Aki szeretné elolvasni, az ünnepek alatt
megtalálja Facebook-oldalam jegyzetei között. (Fűzik László)
József Attila: Karácsony
Legalább húsz fok hideg van,
Szelek és emberek énekelnek,
A lombok meghaltak, de született egy ember,
Meleg magvető hitünkről
Komolyan gondolkodnak a földek,
Az uccák biztos szerelemmel
Siető szíveket vezetnek,
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befűl az emberektől;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
S az újszülött rügyező ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.
József Attila
a keltezés tanúsága szerint 1923 decemberében írta e sorokat,
vélhetőleg karácsony napjaiban, vagy legalábbis késő advent idején.
Tizennyolc éves volt. Versét egyfelől könnyűszerrel besorolhatnánk az
ifjú költő zsengéi közé - másfelől figyelembe kell vennünk, hogy Összes Verseinek idősorrend alapján szerkesztett kötetéből (Századvég Kiadó, 1992) kiderül: a Karácsony megírásakor már százötvennél is több költemény volt a tarsolyában.
|
|
|