|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2010. DECEMBER
|
|
Hitélet és irodalom – „Dolgaim elől rejtegetlek” (2.)
József Attila: Megfáradt ember
Ha
ez nincs, meglehet, tartózkodóbb vagyok egyik-másik szöveggel - de aki
már alig érett kamaszként ilyen kifinomult érzékenységgel képes látni,
mondanám, engem láttatni,
amint "Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én", az egyszersmind a
legmélyebb sejtésig: a megsejtett Legfőbbig is elvezet. Mert annyit a
gyermeki ösztön korábban megérlel kiben-kiben, amint azt gondoljuk: ha
van jó, s az megnyugtat, akkor van jobb is, annak teljességeként pedig
Legfőbb Jó. Nem közhely ez, s kivált a gyermeknek nem, aki aztán a
rossz fogalmát (kicsit később talán, mint a jóét) ugyanúgy felbontva
tisztázza magában. S jónak, rossznak névvel kell bírnia egyformán.
Végül eljutunk a lélek rendjéig. Ma már úgy emlékezem, s talán nem
tévesen, mindennek végigtapintásához a költészet, s legelsősorban is
József Attila versei - a koraiak - segítettek annak idején. Könnyű volt
eljutnom az úgynevezett istenes versekhez, bár legtétovábban,
megilletődötten ezek előtt álltam. Oldotta szorongásomat a naivság, a
gondolati homályon rendre átszóló Megfáradt ember - már kezdettől az istenes versek közé soroltam magamban. S hamar egy másik: a Csöndes estéli zsoltár.
Új oldottság - lelkire, nem szellemire gondolok -, s nyomban egy
következő fogalom: a gyermeki s a felnőtt világban való esendőség
állapota vált gondommá. József Attila, úgy éreztem, s ettől eleinte
csak nőtt bennem a szorongás, a Csöndes estéli zsoltár
gondolataiban legelőbb is ezt közvetítette. Csak ennek segítségével
döbbenve rá, hogy az esendőség lehet erény is. Ahogy József Attila a
versben Istenhez szól, végtére is az. Isten, a költőt hallgatva,
erénynek ítéli és fogadja el tőle s tőlünk, emberektől. A Csöndes estéli zsoltár
egy tiszta lélek ebbéli hangját közvetíti az első sortól a legvégsőig:
"De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam." A hang szerény volta
olvasásról olvasásra olyan képet erősít meg bennünk, hogy nem csupán a
szóló, de maga Isten is szerény. S igen mély őszinteségből, amely
nélkül önismeret sincs, kell fakadnia a mondatnak, akár fölajánlásnak:
"Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is."
Töredelem, nem pusztán esendőség vagy szerénység. Ebből épülő
hármasság, amely az élet lényegét is jelenti. Mondhatnánk persze úgy
is, "én is vagyok és itt vagyok", anélkül, hogy hozzátennénk: "és
csodállak, de nem értelek". A költő egész pályája, műve, géniusza -
tudat s öntudat szoros, időnként szélsőséges változataiban is - ennek
kimunkálása, földolgozása. Töredelem, esendőség, szerénység, gőg,
erény; a rémség látása, hogy Isten valóban odaajándékozza őt a
Pokolnak, s a mindebből fakadó kétségbeesett magatartás leküzdése,
végül leküzdhetetlensége. Az erőlködés, vissza s újra vissza ahhoz a
természetes párbeszédhez, amit épp a Csöndes estéli zsoltár
jelez nekünk, a későbbi versek tudatában legalábbis föltételezhető.
Akkor is, ha csupán a költő szavait tudjuk, a benne foglalt válaszok
valóban csak föltételesek. "Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal
engem." Alapozás, érvény, Isten-s-ember viszony tételezése - egy életmű
alapgondolatának csírája e vers.
Kalász Márton
|
|
|
