|
XX. század pápái
A XX. századot tekinthetjük az
egészségügyi, szociális, tudományos
és technikai fejlődés, valamint a nemzetközi
egységesülés korszakának, ugyanakkor
megjelölhetjük a példátlan méretű
háborúk, népirtások,
diktatúrák születésének és
bukásának koraként is. Ebben az
évszázadban tulajdonképpen megváltozott az
élet minden területe és az egész emberi
társadalom alapvetően átalakult. A változás
a katolikus egyházat sem kerülte el. Sorozatunkkal, a XX.
század pápáinak éltével és
munkásságával, szeretnénk bemutatni az
egyházban végbemenő átalakulást, melynek
hatására a század végére,
Vatikán régen látott fényében
és szellemiségében tündököl.
X. Szent Piusz pápa (1903-1914)
A velenceiek valamit megérezhettek, amikor 1903. július
végén a konklávéra induló
püspöküket, Giuseppe Sartot, sírva
búcsúztatták. A XIII: Leó pápa
halálának híre nem érte váratlanul a
szentszéket, de mindenki gyors és nyugodt
pápaválasztásra gondolt. A legesélyesebb
utód – XIII. Leó államtitkára –
a kiváló tehetséggel rendelkező Mariano Rampolla
del Tindaro bíboros volt. "Élve vagy halva, de
visszajövök” ígérte híveinek
Sartó indulása előtt, majd retúrjegyet
váltva utazott Rómába, hiszen nincs más
dolga, minthogy Rampollára szavazzon társaival
együtt, majd visszatérés Velencébe a
hívei közé, hogy folytathassa a
munkáját. 1903. július 31-én, mikor Chigi
herceg a konklávé bíborosaira kívülről
rázárta az ajtókat, mindenki biztosra vette a
legesélyesebb gyors megválasztását.
Augusztus 2-án azonban váratlan és
példátlan esemény történt. I. Ferenc
József osztrák császár és magyar
király nevében a krakkói érsek, Puzyna
bíboros vétót jelentett be Rampolla ellen. Az
államtitkár először tiltakozott a Szentszékre
és az Egyházra gyakorolt politikai nyomás miatt,
majd gyöngének nyilvánította magát a
pápai tisztség esetleges viselő terhéhez és
lemondott jelöltségéről.
|
