|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009. DECEMBER
|
Bérmálás 2009
Nagy
esemény volt a Szent Kereszt-templomban, a 2009. évi bérmálás.
Komoly felkészítés után, két és fél hónapon keresztül heti két
alkalommal megtanultuk a keresztényi fogadalmat tett hívőknek
feltétlenül szükséges ismereteket. A Szentlélektől kapható szentség
segítő kegyelmeinek befogadását előkészítő gyakorlatokat is
elsajátítottuk. November 7-én záró szigorlattal pecsételtük meg a
felkészülésünket.
Lajos atya rendkívüli lelkesedéssel vezette ezen foglalkozásokat.
Magával ragadta a bérmálandókat az óriása pedagógiai gyakorlata, humora
és embersége.
Nagy volt az előkészületi izgalom mindenkiben. Megértetettük ezen
szentség lényegét, fontosságát a felnőtt kereszténnyé válás kezdetének
folyamatában.
A bérmaszülők választása nagy felelősséggel járt, a szülőnek, a
gyermeknek is, mert egy életre szóló kapcsolatot jelent ez.
Elérkezett az izgalommal várt nagy nap.
Izgatott várakozás a hittanteremben a bérmaszülőkkel. Közben megkaptuk
a hírt, hogy megérkezett a bérmálás szentségét kiszolgáltató Dr. Paskai
László bíboros, érsek, excellenciás úr. Ez óriási megtiszteltetés volt
csoportunk számára.
Remegő térdekkel vonultunk be a templomba az előre elkészített
helyeinkre. Titkon néztünk a hívek soraira, hogy meglássuk
megérkeztek-e meghívott szeretteink? Meghatódottan, és várakozással
teli szívvel vártuk püspök urunk jövetelét.
A harangszó után a bejárat felől lépett be áldást osztva híveinek
szeretett vendégünk.
Elkezdődött az ünnepi szentmise, ahol mi voltunk az ünnep ünnepeltjei.
A Szentlélek hívása a Szentkereszt templom kórusa segítségével nagyon
szépen hangzott, szinte éreztük, a lélek érkezését.
Lajos atya a vendéglátó nevében üdvözölte püspök urat, majd hozzájuk
csatlakozott a bérmálandók képviseletében Krisztián és Boglárka, akik a
köszöntés után egy csokor virágot adtak át. A köszöntést elfogadva
elkezdődött a szentmise igeliturgia része. Az evangélium felolvasása
után a püspök úrtól Árpád-házi Szent Erzsébet példamutató életének
bemutatása alapján kaptuk meg az apostolkodásunkra buzdító csodálatos
magyarázatot. Meghatódottan, átszellemülten és áhítattal hallgattuk őt.
Püspök atya megkérdezte Lajos atyától, hogy alkalmasnak tart-e minket a
bérmálás szentségének felvételére, és a megkapott egyértelmű válasz
után kezdődött el a bérmálási szertartásunk.
Megerősítettük hitvallásunkat a keresztségben, felsorakoztunk az oltár
előtt a bérmaszülőkkel, és vártuk a szentség kiszolgáltatását.
|
|
|