|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009.
KARÁCSONY
|
|
Hunyadi Sándor: Karácsonyéjjel
Körülbelül
tizenhat éves lehettem, ami gyönyörű kor, viszont akkor kellemetlen, ha
az embernek nincs lakása, és éhes. Nekem pedig nem volt lakásom, és
eléggé éhes voltam, mialatt tavaszi felöltőbe és sárga félcipőbe
öltözve az Erzsébet körúton sétáltam, a New York kávéház előtt. Holott
tél volt, december, karácsony híres éjszakája.
Rám ebből a karácsonyéjszakából semmi haszon nem származott. Sőt még
kietlenebbé tette a dolgot, hogy az utcák kongóan üresek voltak. Olyan
volt Budapest, mint valami színpadi díszlet egy bűnügyi drámában.
A nyájas olvasó elhiheti, hogy nagyon rossz kedvem volt. Ha véletlenül
van nálam egy dinamitpatron, talán el is helyezem valamelyik szép, nagy
ház kapulépcsője alá. Pedig talán nem csak a külvilág hibája okozta,
hanem a magam hibái is, hogy ilyen szabálytalan helyzetbe jutottam.
Többek között gőgös voltam. Azt hiszem, dühből szöktem meg hazulról és
dacból nem panaszoltam el senkinek, hogy nincs hová lehajtani a
fejemet.
De ez nem fontos ma már. Nem is emlékszem tisztán a körülményekre. Csak
az az érzés él még bennem, amikor szabad akaratomat gyakorolva,
átmentem a Körút egyik oldaláról a másikra, dideregve a havas esőben és
fölnézve a házakra, amelyeknek sok ablaka még fényes volt, az arany
négyszögekben kivilágított karácsonyfák, csillagokkal, ezüst hajjal és
gyertyákkal.
A kóbor farkas érzése lehet ilyen, amikor a tél és az éhség beveri a
falu alá, és a kerítések mellett sompolyogva megszimatolja a bőség
szagát.
Egy órás kirakatában megnéztem: negyed egy volt. A legkényelmetlenebb
idő. Még előttem állt az egész éjszaka. Kiöntöttem kalapom karimájából
a vizet, kiköhögtem egy kisebb operaáriát, átkozódtam egyet a
Gargantuából, majd elsóhajtottam magam gyötrelmesen és őszintén:
„Úristen! Hatalmas Isten! Jóságos Isten!”
Ezek után körülnéztem. És annak a háznak a falán, amelyben a régi
Meteor kávéház volt, egy Stollverk-automatát pillantottam meg.
|
|
|
