|
|
|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2009.
KARÁCSONY
|
|
FEKETE ISTVÁN: Betlehem
A
konyhában ültünk a földön és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha
meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk,
hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünket róla. Tornya volt,
ajtaja volt, ablakai voltak, ahol be lehetett tekinteni (egy
krajcárért!), és ha bent meggyújtottuk a kis gyertyát, kivilágosodott
az egész épület valami boldog, meleg világossággal, mint a szívünk
ablaka abban az időben.
Egyszóval: Betlehem volt.
A Szent Család kicsit oldalt állt előtérben a jászollal s a jászolban
Jézuskával, aki mosolygott, és kövér kis kezét ökölbe szorította,
ámbár, mi akkor még nem gondoltunk arra, hagy ha ez a kéz egyszer
kinyílik, mekkora ragyogás árad belőle a világra.
Ennél sokkal nagyobb gondjaink voltak.
Elsősorban az, hogy Jézuska mezítelen maradjon-e, vagy takarjuk be.
- Megfázik! - mondta Bence Gábris, aki érzékeny lelkű fiú volt.
- Buta vagy - szólt Andók Pista -, aki Isten, az nem fázik.
- A biblia azt mondja - szólalt meg végül Peszelka Péter, aki papnak
készült -, hogy "édesanyja pólyába takarta és jászolba fektette..."
Ez döntött.
A pólya természetesen nem lehetett akármilyen anyagból, ezért selyemből
lett, a selyem pedig anyám télikabátja béléséből lett.
Másodsorban ott volt még a szamár kérdés.
Két szamarunk is volt ugyanis.
Peszelka Péterre néztünk, aki csizmája orrát vakargatta piszkos kis
körmével és lesütvén a szemét erősen gondolkodott, de aztán
kivilágosodott értelmes, fanyar arca:
- Az nincs a bibliában, hogy hány szamár volt. Több pásztor volt, hát
szamár egy se volt...
Subák, láncosbotok, bajuszok és szakállak, kucsmák és tornyos
angyalsüveg már készen voltak, így semmi akadálya nem volt annak a
lelkes izgalomnak, amely másnap a falu végén abban a felkiáltásban érte
el tetőfokát, hogy:
- Szabad-e betlehemet köszönteni?
És hulltak a krajcárok...Péter perselyébe, amely mind súlyosabban
zörgött - mi tagadás - ébren tartva, sőt fokozva elhivatottságunk
érzését. Berta Jancsi ugyan apja szőrtarisznyáját is a nyakába
akasztotta, hogyha valahol - netán - ennivalót is adnának, de inkább
Pétert toltuk előre, zörgő perselyével figyelmeztetve a háziakat, hogy
készpénzadományokra rendezkedtünk be.
|
|
|
