Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Krisztusban szeretett kedves Testvérek!

    Ezen sorokkal szeretném meghálálni a kedves testvéreknek, hogy oly sokan eljöttek a papszentelésemre, vagy imájukkal kísérték azt.
Meg kell mondjam őszintén, nehéz felfogni, mit is jelent belülről, mi minden tartalommal gazdag ez az Isten által nekem adott hivatás. Nehéz volt magamnak is meghatározni, mit is jelent papnak lenni.
Sok gondolkodás után Isten adott egy rendkívül egyszerű választ: A saját Jézussal való kapcsolatomat kell tovább ajándékoznom életem további napjain. A legfontosabb, amit Isten a lelkemre kötött (amivel engem is kihúzott önnön bűnöm mocsarából), hogy a reám bízott híveknek legyen lelki élete. Lelki életet kell élni! Kedves testvérek, nem politikai ideáktól, népesedési vagy gazdasági válságtól kell félni, hanem a gyenge kereszténységtől, mert azt nem lehet átadni, az nem érdekel senkit.

A szemináriumban a harmadik év végére jutottam el oda, hogy az addig meglévő hitemet az alapokig vissza kellett bontani. Ugyanis a papi hivatás már a készület során is olyan életvitelnek látszott, amely egy egész életen át igényli a teljes életszentséget. Olyan, mint egy ötödik sebességbe kapcsolt autó, melynek gyárilag nincs is más sebességfokozata, nincs rajta egyes, és nincs rükverc.
Mi volt ekkor számomra a kiút? Isten akkor így indított el maga felé: „Számomra a papságra való készület Krisztus, és a papság is maga Krisztus.”
Igen beláttam: „Fel kell készülni a teljes szentségre, annak van értelme, annak van ereje.”
Ám mi a szentség? Nem holmi erkölcs. Hanem, Krisztus bennünk való élete. És az Ő élete bennünk. Hogy válik belsővé Krisztus?