|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2008.
OKTÓBER
|
|
Visszatérés Balinkára
Párás, júliusi reggel volt, amikor begurultunk a
templom elé. Tudtuk, hogy sietni kell, a busz nemsokára
ideér a gyerekekkel. Gyorsan kinyitottuk a kertkaput,
végigjártuk a házat, örültünk, hogy
mindent úgy találtunk, ahogy
édesapámék a takarítás után
korábban itt hagyták. Még ki sem pakoltunk az
autóból, már felharsant a gyerekzsivaj a kertben:
megérkeztek. Az ismerkedés a házzal és a
többiekkel félénken elkezdődött. Előkerült
a pingpongasztal, és a régi csapat tagjai már
úgy érezték, mintha soha nem kellett volna
elmenniük erről a helyről.
Ez a hely számukra és számunkra többet jelent
egy bakonyi kis falunál. Az évtized, melynek minden
nyarához hozzátartozott ez a tábor, boldog
nyomokat hagyott bennünk. Önfeledt futkározás,
csendes beszélgetések a tűz körül, a
fiatalságunk apró, örömteli pillanatai.
Talán pont azért is jövünk vissza
szívesen erre a helyre, hogy újra
átélhessük ezeket az érzéseket. Ahogy
elnéztem az életük első táborát
velünk töltő gyerekeket, a régi idők mára
felnőtt gyerekei jutottak eszembe.
Nem lehet egy cikkben röviden összefoglalni azt a sok
élményt, amit a balinkai tábor mindannyiunk
számára minden évben ad.
Kirándulások, játék,
elmélkedések a templomban, melyek sok gondolatot
ébresztenek még a kisebbekben is. Elég csak a
csillogó szemükbe nézni, és tudja az ember,
hogy elvetettük bennük a magot, fontossá válik
számukra is – legalább ezen a héten
– a lelkükbe nézve megkeresni az Istent.
Köszönöm Károly atyának, Lajos
atyának és Veres Zoltán elnök úrnak,
hogy a balinkai tábor idén is létrejöhetett.
Köszönöm a tábor felnőttjeinek és
gyerekeinek azt a sok boldog pillanatot, amit a héten kaptam
tőletek, kaptunk egymástól. A Jó Isten velünk
volt ott, ebben bizonyos vagyok, és mosolyogott, ahogy
végignézett vegyes kis csapatunkon. Ahogy mi is
mosolyogva tekintettünk végig a gyerekeken azon a szombat
esti tábortűzön, ahol együtt sírtunk,
együtt nevettünk az elhangzó meséken, verseken
és dalokon, és ahol mindenki érezte a szeretet
lángolását. Azon az estén csend takarta be
az egész falut, mintha minden kis levél és
bogár tudta, érezte volna, hogy itt fontos dolgok
történnek, az „előadást” nem illik
megzavarni.
|
|
|
