A hír, hogy Gyuri eltávozott közülünk, mélységesen megrázott! Először nem akartam elhinni, hisz nem rég még beszélgettünk. Naponta eszembe jutott, gondolataim ráterelődtek – fájdalmat éreztem!
Eljött a temetés napja! A templom tele volt gyászoló, emlékező emberekkel, akik lerótták tiszteletüket a szeretett férj, családapa, barát, cursillista testvér előtt.
1992-ben ismertem meg Gyurit közelebbről, akkor végeztem a cursillót, mely lelkiéletemet teljesem megváltoztatta. Később már munkatársként kapcsolódtam be a mozgalomba, ahol Gyuri volt az első rektorom. A hosszantartó felkészülések alatt kiváló vezetőnek bizonyult!
Mélyen keresztény, polgár és kiváló magyar ember volt. Teljes elhivatottsággal, Krisztusba bízva vezette a kis csapatot. Szeretettel figyelt oda mindenkire.
Intelligenciája, karizmatikus egyénisége, fanyar humora vonzotta az embereket.
Köszönöm az Úrnak, hogy többször dolgozhattam Gyurival a cursillóban Leányfalun és Pécsett!
Kiscsoportos összejöveteleinknek havonta egyszer, barátságos, meghitt otthonuk adott helyet.
Ezek az esték mindig nagyon jó hangulatban teltek! Példaértékű volt számomra, amilyen figyelmes, szerető társa volt Ildikónak. 
A képviselő-testületben is éveken keresztül együtt dolgoztunk plébániánk és egyházközségünk szebbé tételéért. Az egyháztanács összejövetelein Gyuri keveset beszélt, de ha hozzászólt, annak irányadó értelme és súlya volt.
A temetésen Édesanyám szavai jutottak eszembe. Édesapám halálát édesanyám nagyon nehezen viselte. Azt mondta akkor nekünk fiainak, hogy nagyon nehéz apátok nélkül élni, de én tudom, hogy neki már nagyon jó!
Biztos vagyok benne, Gyurinak már nagyon jó!
Az egyik cursilló alkalmával a kiskönyvébe ezt írtam: Gratulálok a munkádhoz! Aki ennyit dolgozik az Úr szőlőjében a közösségért, az emberi lelkekért, az Egyházért, az élete végén megkapja a „Mennyország kulcsait”!
Isten áldjon, nyugodj békében!
De colores!