|
|
SZENT
KERESZTI ÜZENETEK
2008.
KARÁCSONY
|
|
PILINSZKY JÁNOS: KARÁCSONYI
GONDOLATOK
Szép a karácsony költészete, de ennek a
költészetnek a gyökere véghetetlenül
mélyebb, s tulajdonképpen még nem termette meg
valódi gyümölcsét közöttünk.
Isten – írja Simone Weil – tiszta szeretetből
alkotta a világot. A teremtés nem Isten
hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának
a műve. Mivel pedig a világ a lemondás műve, erre az
isteni szeretetre mi is csak lemondással felelhetünk.
Innét minden valódi alkotás és minden
valódi cselekedet és vállalás
mélyén a szeretet alkalma és az aszkézis
szabadító jelenléte.
De a teremtő szeretet nem lett volna teljes, ha Isten maga is nem
vállalja megtestesülését. Creatio,
Incarnatis, Passió: ugyanannak a feltétlen, ugyanannak a
szent Szeretetnek a túláradása,
„túlkapása”, amely „Krisztust
végül is a keresztre emelte”.
Egész létünk a szeretet isteni
„túlkapásainak” a drámája.
Ennek a drámának áll mintegy centrumában a
megtestesülés titka az isteni ártatlanság
makulátlanul tiszta jegyeivel. Így – a teremtő
lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az
egész teremtés elfogadásának és
szeretetben való fölülmúlásának
az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a
valóságos helye: innét univerzalitása.
Ezért, hogy jó hírével mindent
bevilágít, hogy térben és időben minden
– ami szép és igaz – tudva, nem tudva
feléje mutat, s méltán meríthet
világosságot belőle.
De mint a szívünkben lakó isteni szikra, tiszta
szeretet: a megtestesült Isten is csak szinte
észrevétlenül léphetett közénk.
Igaz: kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez –
de reális. Ugyanaz a szelídség, mely
engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és
gyengédségének erejével a kereszt
vereségén túl meggyőzte a világot.
A karácsonyi bölcsőben a kisdedek
ártatlanságával fekszik ez az ártatlan
Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton
szívünket. Békéje örök
kísértője minden békétlenségnek,
szelídsége minden háborúságnak. A
karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e
tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet
nélkül. Vajon valaha is meg fogja teremni valódi
gyümölcseit közöttünk?
Pilinszky János:
Új Ember, 1967
|
|
|
