|
|
ELSŐÁLDOZÓK
GONDOLATAI
|
Válaszút előtt
- egy felnőtt elsőáldozó gondolatai -
Sokan az ismerőseim, kollégáim közül
meglepődnek, amikor megtudják, hogy felnőtt fejjel
készülök elsőáldozni. A tipikus reakció
erre, főleg azok részéről, akik fölvették a
mai kor „ritmusát”, hogy: Mi okod van erre?
Miért van szükséged erre? Mivel az efféle
kérdésekre, számukra elfogadható feleletem
nincs, elsőként, ami eszembe jutott válaszul, hogy: A
sors így akarta. Igen, sajnos nekem is először egy ilyen
sablonos közhely jutott eszembe. A nagybetűs SORS, ami egyesek
szerint előre meg van írva, amire mindent rá lehet fogni,
amit mindenért lehet okolni. Ez a bizonytalan
érzés arra késztetett, hogy magamban
tisztázzam és választ keressek az
elsőáldozásommal kapcsolatos döntésem
valós okára.
Véleményem szerint az életünk során
számtalan alkalommal van lehetőségünk, hogy
kiválasszuk az „utat”, amelyen
továbbhaladunk. Egyszerű hasonlattal élve olyan ez, mint
egy labirintus, ha megtaláljuk a kijáratot, akkor ott
Jézus vár minket. Az útkeresésünk
során folyamatosan tanáccsal látnak el minket, a
gonosz gőzerővel munkálkodik, minden lehetséges
módon csábít minket a labirintus
legsötétebb zugaiba, ahonnan végül már
nincs kiút. Személyes benyomásom, hogy napjainkban
ezek a sátáni illúziók egyre
intenzívebbek. A helytelen utat álcázó,
elkápráztató és süketítő
színjáték a végkifejlethez
közelít. Ebben az éktelen hangzavarban nagyon
nehéz meghallani Jézus szelíd tanácsait.
Nekem ezen a téren szerencsém volt, az élet
labirintusában való bolyongásom során egy
csodálatos helyre találtam, a falán azt
olvashattam, hogy „Szent Kereszt Plébánia”.
Ide belépve hirtelen megszűnt a káprázat és
ebben a csendben tisztán és érthetően meghallottam
Jézus üzenetét. Ez az üzenet
egyértelműen kijelölte számomra a
továbbhaladás irányát. Ennek az
útválasztásnak része és
velejárója az elsőáldozásom is.
Egy elsőáldozó
édesanya
|
|
|
