Néhány hónapja, karácsony előtt csodás eset történt egy amerikai városban egy édesanyával. Az asszony gyermeket várt, egészen pontosan  gyermekeket, ikreket, amikor két hónappal a szülés várható ideje előtt hirtelen rosszul lett. A  férje azonnal  a kórházba szállította feleségét, de az orvosok hiába próbáltak segíteni neki,  hamarosan  beállt  a  halál. Perceken keresztül próbálták újraéleszteni, de sajnos nem  jártak  eredménnyel. Látván, hogy az édesanya életét már  nem lehet megmenteni, az egyik  orvos hirtelen úgy  döntött, hogy legalább a gyermekek életét  mentsék meg.  A műtétet  percek  alatt elvégezték,  a  két   magzatot  életben világra segítették. Az  édesanya ekkor  már  közel 15  perce halott  volt.  Amikor azonban felsírtak a kicsinyek, hirtelen elkezdett dobogni az anyuka szíve, felnyitotta szemét,  az orvosok  és segédkezők  legnagyobb  csodálkozására gyermekeit kereste. Mindenki megdöbbent a csodán, mert ilyet még senki nem látott, hogy egy halott  édesanyát újszülött gyermekei visszasírtak  volna az életre.
 
Az édesanya  elvesztése az  ember számára  az élet  egyik  legfájdalmasabb eseménye. És hiába megy ki az  ember a temetőbe édesanyja sírjához,  hiába hullnak könnyei a sírra, a sírás már nem hozza vissza az életbe az elhunyt édesanyát. Pedig  sokan  talán azt  szeretnék,  ha csoda  történne,  olyan csoda,  mint  amilyen  az   imént  említett  újszülöttekkel  történt,   és visszasírhatnák édesanyjukat  a  földi életre.  S  mivel ilyen  csoda  nem történik, az ember  számára marad  a lelkiismeret furdalás,  a bánkódás  a mulasztásért, az  elmulasztott szeretetért.  A hatalmas  koszorúkkal és a  méregdrága síremlékekkel azonban nem lehet  már pótolni azt a  szeretetet, amelyet valaki elmulasztott gyakorolni  szülei iránt még földi  életükben.
Az édesanyák mai ünnepe figyelmeztessen  minket arra, hogy a legjobban  az édesanyánk érdemli meg, hogy még életében kimutassuk iránta szeretetünket.